Pintér Károly: Magyarország halai. Biológiájuk és hasznosításuk (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)

Csíkfélék családja – Cobitidae

Május-júniusban párosán ívik sekély, vízinö­vényekkel erősen benőtt vízszakaszokon. A 2—3 részletben lerakott ikrák száma 10—150 ezer lehet. A lárvák 4—5 nap múlva kelnek ki, nagyságuk ek­kor mintegy 5 mm. A kikelt lárvák számára a kifej­lett példányokétól eltérő kisegítő légzőszerv teszi elviselhetővé a szegényes oxigénviszonyokat. A külső kopoltyúbojtok sajátos megjelenést kölcsö­nöznek a réti csík lárváinak. Viszonylag gyorsan növekedik. Ivarérettségét két év alatt éri el. Általában 25—30 cm-es testhosszúságot ér el, bár a szakirodalom kivételesen nagyobb példá­nyokról is beszámol. A hazai szakirodalomban Vá­sárhelyi (1961)* tesz említést a Hámori-tóban elő­forduló 50—70 cm-es réti csíkokról. HASZNOSÍTÁS A réti csík egykor hazánkban jelentős böjti néptáp­lálék volt. Elsősorban Herman Ottó (1887)* leírá­sából ismerjük a réti csík halászatának sajátos módszereit, melyek e halfaj életmódjának pontos ismeretéből alakultak ki. Mondhatni, hogy a bél­légzés, amely a réti csík számára lehetővé teszi a mostoha körülmények elviselését, öngyilkos fegy­vernek bizonyult a leleményes halászó ember meg­jelenésével. Évszázadokon át, egészen a XIX. szá­zad közepéig a csikászat a halászat egyik legjelen­tősebb ágát képezte. A leleményes csíkász rájött, hogy az oxigénhiány időnként rákényszeríti halun­kat búvóhelye elhagyására. A süppedős, növény­zettel benőtt láprészeken, úszó szigeteken a csikász „léket” vágott, s a kör alakú „csíkkút” messziről csalogatta a halakat, amelyeket egy vesszővarsa ej­tett foglyul. Hasonló módon folyt télen is a halászat, a jégbe vágott lék még eredményesebb volt. Tavasszal az ívási időszak közeledte és a gyakori időjárás válto­zások hatására a réti csíkok élénkebbé, mozgéko­nyabbá válnak. A csíkászok ezt úgy használták ki, hogy hevenyészett gátakba építették be a csíkvarsá­kat, vagyis tulajdonképpen rekesztő halászatot folytattak. A nagy nyári szárazság gyakran hatalmas csíktö­megeket kényszerített nyirkos, föld alatti rejtek­helyre. E rejtekhelyről egyszerűen ki lehetett ásni a zsákmányt. (Innen ered halunk tudományos nevé­ben a „fossilis” — ásott — szó.) A réti csíkból készült hagyományos magyar éte­lek (pl. a káposztás csík) az elmúlt száz év alatt szinte teljesen feledésbe merültek. E zsíros, ízletes húsú halfaj piacról való eltűnését részben a mocsa­rak lecsapolása, részben a csikászat fokozatos el­halása, majd törvényen kívülre kerülése okozta. A távol-keleti réti csík alfajt (M. f. anguillicau- datus) Japánban tógazdasági körülmények közt és erőművek hűtővizével táplált intenzív üzemekben termelik, évi 1000 tonna körüli mennyiségben. Má­sutt e halfajnak napjainkban már nincs közvetlen gazdasági jelentősége. A réti csík védetté nyilvánítása a horgászati hasznosítást is megszüntette. Horgászat tárgyát ugyan nem képezte e halfaj, de harcsázáshoz na­gyon gyakran használták csalinak a halászok és a sporthorgászok. A réti csík csontburokkal körülvett úszóhólyag­jának hátsó része szorosan a testfalhoz tapad, s ez lehetővé teszi a légnyomás változásának azonnali észlelését. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok (Cvet­kov (1972) szerint a réti csík barométere rendkívül pontos, néhány tized higanymilliméteres érzékeny­ségű. A réti csík a légnyomás változására élénk mozgással, anyagcsere ütemének változásával rea­gál. E fiziológiai tulajdonság okozta, hogy vala­mennyi európai halfaj közül elsőként került bebo­csátásra az ember házába. Bél Mátyás a XVIII. század első felében — valószínűleg nem magyaror­szági tapasztalatok, hanem külföldi forrásmunka alapján — így ír: „Némelyek időjóslás céljából hosszúkás üvegben higany helyett szokták őket őrizni. Úgy csinálják, hogy edénybe vizet töltenek egy kevés homokkal, de jó apróra törve, azután beleeresztik a réti csíkot. Átszúrkált papirossal zár­ják le az üveget és a papírra néhány csepp olajat öntenek.” Nehéz volna e haltartást az akvarisztika ősének tekinteni, de tény, hogy mind a mai napig felbukkan a réti csík akvaristák medencéiben. Védettségének fenntartása vitatható. Néhány példány kifogásával az ember nem képes befolyá­solni állományának alakulását a tipikus élőhelye­ken. Amíg megmaradnak a mocsarak — sokszor egyébként természetvédelmi területeken vagy nem­zeti parkokban —, a réti csík kipusztulásától nem kell tartani. 128

Next

/
Oldalképek
Tartalom