Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
XVII. fejezet. A világ csatornái és útjai történetének rövid vázlata. Összehasonlító áttekintés
felfedésére még ezután kell a történészeknek vállalkozniuk.7 Ami Európát illeti, megemlítjük, hogy Észak-Olaszország volt a mesterséges víziutak bölcsője, itt előbb épült meg a csatornák hálózata, mint a kontinens többi országában. Franciaországban a XVII. században, tehát később, mint Olaszországban, megkezdődik több csatorna építése, a XVIII. században pedig már ilyen szempontbői vezető állam lett Európában. Angliában csak a XVIII. század derekán kezdődik meg a hajózható csatornák építésének korszaka. Megkésve kezdődik Oraszországhoz, Hollandiához és Franciaországhoz képest, de később igen gyorsan fejlődik. A hajózható csatornák építése történetének tömör, párhuzamos bemutatása a két nagy európai országban, Franciaországban és Nagy-Britanniában, megkönnyíti, hogy világosan felmérjük a hajózás és a mesterséges víziutak helyét és sajátos problémáját a Habsburg-birodalomban a XVIII. század derekán és végén. Franoiaországban a hajócsatornák attól kezdve kerülnek az érdeklődés középpontjába, hogy IV. Henrik idején (1553—1610] lerakták az abszolút monarchia alapjait és megkezdődött a harc mindenfajta partikularista törekvés ellen.8 Henrik pénzügyminisztere, Maximilian Sully nagy figyelmet szentelt a Szajna és a Loire összekötésére kidolgozott terveknek. A csatorna építését IV. Henrik idején kezdték el és XIII. Lajos alatt fejezték be, jórészt Richelieu bíboros fáradozásainak köszönhetően, aki ugyancsak az abszolút hatalom híve és a partíkularizmus ellensége volt. A Szajna—Loire-csatornát kivételes hely illeti meg a gazdaság és a technika történetében egyaránt, mert az első mesterséges víziútról volt szó, amely Franciaországban kapcsolatot teremtett két folyó között, mint ahogyan a XIX. század elején a Duna—Tisza-csatorna lesz az a víziút, amely a Közép-Du- na-medencében és a Habsburg-birodalomban összeköt két folyót. Gyorsan megmutatkozott azonban, hogy a hajócsatornák építése cseppet sem egyszerű dolog és hogy ez nemcsak hid7. A vízgazdálkodásról az ókorban, a Tigris és az Eufrátesz folyón, továbbá Egyiptomban, a görögöknél és a rómaiaknál Zivko Vladisavíjevic ismertetett érdekes adatokat A vízgazdálkodásról (O vodoprivredi, Pogledi i metode) című munkájában, Belgrád 1969, 21—35. o. 8. A franciaországi csatornákról: Historie Générale des Techniques, II. kötet, 432. o. és III. kötet 296—308. o. Párizs 1965 és 1968. A vízjutak- nak a kocsiutakkal szembeni gazdasági előnyeire már régen felfigyeltek. A jó, kemény úton, ami ritkaságszámba ment a XIX. század első felében, 1 tonna teher elvontatásához 20 kg vontatóerő kellett; a csatornákon csak 0,5 kg, a széles és mély folyókon 1/3 ill. 1/4 kg. A kocsi önsúlya szinte azonos volt a szállított teherrel. A könnyű, flamand típusú hajókon az önsúly a 15% alá csökkent. Voltak lapos fenekű, könnyű hajók, amelyekre 280 tonna súlyt lehetett rakni, míg önsúlyuk 42 tonna volt, két ló vontatta őket. Ugyanott, II. kötet, 433. o, Párizs 1965. 460
