Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)

XVI. fejezet. Epilógus. A csatorna megteremtőinek sorsa a társaságból való elbocsátásuk után

társaiknál jobban megértették, hogy elérkezett a nagy vízgazdálkodási vállalkozások ideje a Közép-Duna-medencében. Ebben van úttörő vállalkozásuk haladó jellege és lényege. Ők voltak az előfutárai a vízépítészek számos nemzedékének, akik a Duna középső vízgyűjtő medencéjében megpróbálták leküzdeni a víz elemi erejét és összetett, nehéz körülmények között igába hajtották ezen a vízrajzi és víztani szempontból kivételesen bonyolult területen.

A történelmi valóság és a kor gazdasági törvényei roppant kegyetlenek voltak a Kiss fivérekkel szemben. A profit és a nyereség volt a legfontosabb, ez határozott meg mindent abban a korban. És mivel a Kiss fivérek műszaki melléfogásai anyagilag megkárosították a részvényeseket, ezek közül senki sem volt hajlandó arra, hogy úttörő vállalkozásukra való tekintettel elnézze hibáikat, és hogy nagylelkűen tisztázza velük a bonyolult pénzügyi kérdéseket.

2. A SZÁMADÁS

A Kiss fivérek kezdettől fogva különleges viszonyt tartottak fenn a privilegizált hajózási társasággal. Ők voltak a tervezők és az építésvezetők, ugyanakkor a társtulajdonosai is egy építővállalatnak, amelyet azért alapítottak, hogy kommerciális alapon felvállalja mindkét csatorna építését. Mindemellett még részvényesei is voltak a társaságnak. A részvényesek 1798-as évi közgyűlésének döntésével megfosztották őket a tervezők és az építésvezetők tisztségétől, a társaság pedig megszakította kapcsolatát építőválfalatukkal. Az évi közgyűlés határozatáról Apponyi Antal levélben értesítette őket.1 Természetesen mindvégig megmaradtak részvényeseknek. A korábbi évek terhes örökségeként fennmaradt a számadás kérdése egyik részről a társaság, másik részről pedig a Kiss fivérek, az építés vezetői és az építővállalat tulajdonosai között.2

Kiss József, miután felmentették a társaságban betöltött minden tisztsége alól, visszatért korábbi állásába, bácskai kamarai főmérnöknek. Egy ideig biztosítva volt számára a rendes évi jövedelem. A társasággal való szakítás nem érintette olyan súlyosan, mint öccsét, Kiss Gábort, bár számára sem volt ez lényegtelen dolog. Vagyonának java részét a privilegizált hajózási társaságba és magán-építővállalatba fektette.

1. C. U„ 33. füzet, Nr 737., 1800. III./ 177. sz„ 38+40. föl. Apponyi levelének keltezése: 1798. febr. 12. Lásd még: C. U., Nr 735., 1798. III./213. sz., 214—220. föl.

2. Ugyanott. Az építési vállalatnál lásd még a XII. fej. 49. lábjegyzetét.

438