Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
XVI. fejezet. Epilógus. A csatorna megteremtőinek sorsa a társaságból való elbocsátásuk után
Az 1798. évi közgyűlés döntése sokkal érzékenyebben érintette Kiss Gábort, aki az osztrák hadsereg címzetes, de beosztás és rendes járandóság nélküli őrnagya volt. Vagyonának jelentős hányadát ő is a Duna—Tisza-csatorna építésébe fektette. Ezáltal kérdésessé vált, fenn tudja-e tartani családját. Számára ezért igen fontos és sürgős volt, hogy tisztázzák a társasággal a bonyolult egymás közti követeléseket. Arra törekedett, hogy felderítsék a vitás pénzügyi kérdéseket. A kellemetlen örökségtől Apponyi Antal gróf, a társaság igazgatója és királyi megbízottja is igyekezett megszabadulni. Mindenképpen azért, mert a Duna—Tisza-csatorna építésének első szakaszában maga is a társaság egyik igazgatója volt, míg a két új igazgató, Redl és Heimerle, akkoriban nem viselt semmilyen felelősséget. Amikor az új igazgatóság átvette a megbízatást és 1798 februárjában hozzálátott munkaszabályzatának kidolgozásához, Apponyi követelte, hogy ebbe a dokumentumba elsődleges kérdésként foglalják bele az építővállalattal és annak tulajdonosával, azaz a Kiss fivérekkel való elszámolást.3 A feszült és tisztázatlan helyzetet tovább rontották a terepről érkező kellemetlen hírek. így például 1798. február 12-én Karl Salzer zsilipőr olyan jelentést küldött Zomborból,4 hogy Kiss József állítólag 2000 forint értékben építőanyagot vitt el a csatorna építőhelyéről, azzal az ígérettel hogy visszaadja, de ezt még nem tette meg.5 A Kiss fivérekkel és az ő építővállalatukkal való elszámolás problémája 1798 elejétől 1800 elejéig állandó téma, mind az igazgatóságnak a részvényesekhez küldött jelentéseiben, mind más levéltári anyagokban. Hogy az új igazgatóság mekkora jelentőséget tulajdonított ennek a kérdésnek, az abból is kitűnik, hogy Franz Redl, az új építésvezető, megérkezve az építőhelyre, nyomban utasítást adott, hogy végezzék el a számadást a Kiss fivérekkel, állapítsák meg követelésüket és adósságukat, nemcsak a pénz-, hanem az anyaggazdálkodás terén is. Azonnal írt Bécsbe, és követelte, hogy függesszék fel a kamatok kifizetését a Kiss fivéreknek. Heimerle erről nyomban tájékoztatta Baldtauf bankárt, aki a privilegizált hajózási társaság megbízásából a financiális ügyeket intézte mindaddig, amíg azt át nem vette tőle a bécsi igazgatóság.6 A dolgok azonban hamarosan még jobban összekuszálód- tak, és bonyolultabbaknak bizonyultak, mint ahogy feltételezték. 3. C. U„ 33. füzet, Nr 735., 1798. III./213. sz„ 214—220. föl. 4. Németül: »Schleusenmeister“. 5. C. U„ 33. füzet, Nr 735., 1798. III./213. sz„ 214—220. föl. 6. C. U., 33. füzet, Nr 735., 1798. IV./156. sz„ 229—236. föl. 439