Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
XV. fejezet. Állami bizottság az elkészült Duna–Tisza-csatornán. A csatorna és a kincstári birtokok kiaknázása 1826-ig
saság szervei csupán a kincstár megbízottéiként dolgoztak. Ha az elszámolás során többlet mutatkozik, készek azt kifizetni az államnak, de fordított esetben a hiány megtérítését kérik.37 A részvényesek képviselői követelték, hogy hozzanak sürgős döntést a Duna—Tisza-csatorna további sorsáról és válaszoljanak a társaság 1826. november 204 beadványára, ugyanakkor figyelmeztették a pénzügyminisztert, hogy hamarosan elolvad a jég a Duna—Tisza-csatornán és a folyókon, és az új hajózási időszak a teljes bizonytalanság feltételei között kezdődik. Még mindig nem lehet tudni ugyanis, hogy a jövőben ki fog gondot viselni a csatornáról és az ott levő műtárgyakról. A privilegizált hajózási társaság egyáltalán nem vállalja a felelősséget a csatornán való hajózásért az új idényben. Igen fontos és figyelmet érdemlő a társaság képviselőinek az a figyelmeztetése, miszerint igen nagy gazdasági jelentőséggel bír, hogy a csatornán mielőbb meginduljon a hajózás, amint elolvad a jég a Dunán és a Tiszán. ,,A csatorna megnyitását várva, száz- és százezer mérőnyi gabonát halmoztak fel a csatorna mentén, ezt a monarchia felső vidékeire szándékoznak szállítani, különösen pedig Bécs fővárosba, ahol éppen e gabona hiánya miatt emelkednek az árak” — állították a társaság képviselői. Lényeges az a megállapításuk is, hogy ez a gabona részben a kamarai zsellérek tulajdona, de túlnyomó része a kincstáré. Nyilvánvalóan a kincstári birtokok 1826. évi aratásából és a Tisza menti meg a kikindai kerület kötelező szállításaiból származó gabonáról volt szó. Ez a jelentős adat mindenekelőtt azt tanúsítja, hogy a Duna—Tisza-csatornán a sószállítmányokon kívül igen nagy mennyiségű gabonát is szállítottak, sokkal többet, mint korábban, mégpedig különösen Bécs és általában Ausztria irányába. A Bánátból, a Tisza mentéről és a Közép-Bácskából, részben pedig a Dél-Bácskából származó gabonát is most már kényelmesebb, biztonságosabb és olcsóbb vízi úton szállították, elkerülve a Tisza kanyargós alsó szakaszát és a Dunának a Tisza torkolatától Monostorig terjedő, nehezen hajózható részét. Mivel nem építették meg a Vukovár— Samac-csatornát és a Kupa kotrását sem végezték el, a gabonaszállítás a Tisza mente egy részéből és Közép-Bácskából a horvát tengerparti kikötőkbe könnyebbé vált ugyan, de ez csak kisebb mértékben volt érezhető Dél-Bácskában és a Tisza mente déli részén. Nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy a XIX. század első negyedének végén, sőt a derekán is a Duna—Tisza-csatorna már fontos szerepet játszott a mai Vajdaság, sőt a Közép- Duna-medence nagy kiterjedésű területeinek gabonakereskedelmében. Ezt erősíti meg a privilegizált hajózási társaság képvi37. Ugyanott, az 1827. febr. 24-én a pénzügyminiszterhez intézett beadvány. 425
