Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)
VI. fejezet. Az európai háborúk. A társaság és a tervezők törekvése, hogy kiterjesszék tevékenységüket
getlen intézmény véleményét. A kamarai könyvelőség válaszában abból a megállapításból indul ki, hogy Verbásznál és Szta- párnál sincs szükség vízimalmok építésére; a már meglevő 12 óverbászi, a 6 újverbászi és a 11 sztapári teljességgel kielégíti a szükségleteket; az alattvalóknak van hol őrölniük, felhasználva saját lovukat vagy illetéket fizetve. Ha a társaságnak megengednék a vízimalmok építését, félő, hogy a szárazmalmok tulajdonosai tönkremennek, és emiatt a kincstárt éri veszteség, mert az említett 29 malom évente egyenként 8 forintot, azaz összesen 232 forintot fizet, és aligha hihető, hogy a csatorna mentén építendő vízimalmokkal pótolják ezt a veszteséget, ami a szárazmalmok bezárása miatt keletkezik. A kamarai könyvelőség válaszának befejezéseként az alábbi kérdés formájában fogalmazta meg világos és határozott következtetését: nem az-e a társaság feladata, hogy minden erejét latba vetve igyekezzen befejezni a csatornát, hogy ezzel segítse a kereskedelem fellendülését, vagy inkább meg kell engedni neki, hogy tönkretegye a szárazmalmok tulajdonosait és emellett kérdésesé tegye azt a hasznot is, amelyet a kincstár ezáltal élvezett? A magyar kamara, miután kézhez kapta mindkét intézmény jelentését, meghozta a maga határozatát és eljuttatta Bécsbe. Javasolta, hogy először is a társaságnak engedjék meg a két vízimalom építését a két középső hajózsilipnél — Verbásznál és Sztapárnál — de csak azzal a feltétellel, hogy a kiváltságos hajózási társaság megtéríti a kárt a szárazmalmok tulajdonosainak, ami ezáltal éri őket, továbbá azt a veszteséget, amelyet esetleg a kincstár bevételében keletkezik, s emellett minden vízimalom után 12 forintot fizet az államnak. Végül a kamara fenntartja magának a jogot, hogy megvásárolja a vízimalmokat a bíróság által megszabott áron. A bécsi állami adminisztráció így rendelkezett mindazokkal az adatokkal, amelyeknek alapján meghozhatta döntését. Ezt végül is az uralkodó hozta meg, de csak 1795. október 2-án,9 az udvari kamarai igazgatóság ajánlata alapján.10 Ez az intézmény azonban csak részben fogadta el a magyar kamara ajánlatát, és azt indítványozta az uralkodónak, hogy engedélyezze a társaságnak a vízimalmok építését, de csak a két középső hajózsilipnél, Verbásznál és Sztapárnál, azzal a feltétellel, hogy a szokásos adót fizetik a kincstárnak. Ennek kapcsán hangsúlyozták, azért adnak építési engedélyt, hogy megsegítsék azokat, akiknek nincsen igavonó barmuk, hogy olcsóbb legyen számukra az őrlés. Ami a szárazmalmok tulajdonosainak kártalanítását illeti, kérdéses, hogy a vízimalmok felépítésével egyáltalán kárt 9. Ugyanott, 383. föl., Nr 2003. 10. Ugyanott, 385. föl., Nr 2003. 182
