Petrović, Nikola: Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-Medencében a merkantilizmus korában (Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia, Novi Sad - Történelmi Intézet, Beograd, 1982)

IV. fejezet. A Duna–Tisza-csatorna építése a magán-részvénytársaság eszközeiből

lyesen fizessék ki a bért.30 Feltétlenül eleget téve az uralkodó utasításának, a magyar kamara azonnal tájékoztatta a zombori kamarai adminisztrációt, hogy tudomást szerezzen róla és esze­rint járjon el. Mégsem törődött bele azonban II. Ferenc döntésé­be és március 27-én megtartott ülésén — azon a napon, amikor a Kiss fivérekkel aláírták a Duna—Tisza-csatorna építésének ter­vét — újabb felterjesztést küldött Bécsbe, amelyben ismételten felhívta a figyelmet az amiatt keletkező veszteségekre, hogy nem tudja teljes egészében kihasználni az alattvalók robotját. Az uralkodói döntést eközben a neki megfelelő módon igyekezett magyarázni, úgy, hogy az alattvalói robotot nem engedhetik át magánszemélyeknek, kivéve, ha a paraszt nem hajlandó ezt pénz­járadékkal felváltani. A kamarára kell bízni, hogy a munkajáradé­kot átengedje másnak.31 A kamara tehát engedményt tett korábbi döntése tekinteté­ben, de nem a saját, hanem a Kiss fivérek kárára. Mert az új ja­vaslat szerint a paraszt csak a között választhatott, hogy fizessen a robot fejében, vagy dolgozzon a csatornán, ami azt jelentette, hogy a kamara így is, úgy is olyan helyzetbe került, hogy haszno­síthatta mindazt a robotot, amelyre joga volt, mégpedig bármi veszteség nélkül. Légyegében tehát jobb helyzetbe került, mint korábban. A Kiss fivéreknek azonban így kevesebb munkanap állt rendelkezésükre, mert mindenképpen gyarapodott volna azok­nak a jobbágyoknak a száma, akik inkább fizettek robot fejében, mintsem hogy a csatornán dolgozzanak a magánvállalkozóknál, akiknél sokkal keményebb volt az ellenőrzés és intenzívebb a kizsákmányolás, mint a kincstári birtokokon. Ám sem a megváltoztatott érvek, sem az új argumentumok nem segítettek. Az uralkodó keményen kitartott eredeti döntése mellett. Ismét élénk levelezésre kerül sor az udvar és a magyar kamara között. Ennek csak az év szeptemberében szakadt vége, úgyszólván az építési idény végén. A csatorna tervezőinek vi­szont már nagyon nagy szükségük volt munkásokra. Ezt bizonyít­ják azok a hirdetések is, amelyekben a Magyar Flírmondó hasáb­jain munkásokat kerestek a csatorna építéséhez.32 Érdekes és jellemző, hogy a tervezők milyen feltételeket ajánlottak. Ezért erre a kérdésre még visszatérünk. Az uralkodói döntés ezúttal is csak azután született meg, hogy az ügyet alaposan megvitatták a központi udvari intézmé­nyekben és előkészítették az utasítás szövegét. A fennmaradt levéltári dokumentumok alapján rekonstruálhatjuk, hogy a végső döntést ilyen procedúra előzte meg. 30. C. U„ 42. füzet, Nr 800., 1793. IV./212. szám, Nr 4088., 157—159. föl. 31. Ugyanott. 32. Magyar Hírmondó, Bécs, 1793. ápr. 19. Melléklet. 148

Next

/
Oldalképek
Tartalom