Petrasovits Imre: Az agrohidrológia főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)
I. A mezőgazdaság természeti erőforrásai és a vízgazdálkodás rendszerelméleti kapcsolatai
A természetre vonatkozó jövőkutatás érdekében Magyarországon jelenleg különösen két szempont igényel kiemelést. Az egyik, csökkenjen a jövőkutatással kapcsolatban még mindig létező, olykor indokolt értetlenség vagy bizalmatlanság. A másik annak a felismerése, hogy a jövőkutatás jelenleg — nemzetközi viszonylatban sem lezárt — fejlesztési szakaszában van. Mégis hasznos lehet már ma felvetni, hogy nemcsak a társadalomra, hanem a természetre, köztük sajátos ágként, a mezőgazdaság természeti erőforrásaira vonatkozó jövőkutatásnak is létjogosultsága van és még inkább lesz. A mezőgazdaság, illetve az élelmiszertermelés fejlesztése nem nélkülözheti az ilyen jövőkutatást, mint a tervezés és döntés előkészítés ökológiai fázisát. Az említett idegenkedés azonban nemritkán érthető, az ismert, illetőleg az alkalmazott módszerek újszerűsége és vitathatósága miatt is. A legfontosabb, hogy a témával jelenleg és a közeljövőben foglalkozó elméleti és tervezési szakemberek a módszertani kutatások és azok gyakorlati alkalmazhatósága területén lényeges előrelépést tegyenek. Ez a munka az emberi ismeretek és gondolkodás mai szintjén, hasonlóan a mezőgazdaság természeti erőforrásaival való gazdálkodás vázolt rendszeréhez, csakis rendszerelméleti alapon képes megközelíteni prognosztikájának rendkívül komplex folyamatait. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ennek célja nem csupán gazdasági kérdés. Része a társadalom és természet közötti, soha sem problémamentes, emberközpontú kölcsönhatások kapcsolatrendszerének, a viszonylagos harmónia kialakítására, megújítására és fenntartására való törekvéseknek, kiküszöbölve és szűkítve a spontán megoldások kedvezőtlen hatását. Mind az agrártörténet részeként, mind a prognosztika alapjaként számolni lehet a természeti erőforrás történeti kutatásának kialakulásával is. Ehhez ma már számos technikai adottság, így pl. a légi fényképezés és a távérzékelés modern technikája — olykor évszázadokra visszamenőleg is — részben már ma lehetőséget ad. Ez a technika természetesen a jelen- és a jövőkutatás számára még jelentősebb és fontosabb módszer. Összefoglalva megállapítható, hogy a mező- és erdőgazdaságban a vízzel való okszerű gazdálkodás szerves része a természeti erőforrások (légkör, földfelszín, hidrológiai ciklus) viszonylag teljes, de nem zárt rendszerének. E gazdálkodási folyamat 5 alrendszerét vázoltuk, elemezve a feltárt adatok nyilvántartását, a föld- és vízhasználatot a környezetszabályozás összetevőiként a meliorációt és a környezetvédelmet. Végül a természeti erőforrások jövőbeli változásaira vonatkozó prognosztikáról szóltunk. Ilyen rendszerszemléletű felvetés és a rendszerelmélet alkalmazását igénylő megoldás érdekében néhány megfontolásra érdemes feladat adódik. — Hasznosnak látszik megvizsgálni, hogy a következő közép és hosszú távú tudományos kutatási-, fejlesztési tervek kialakításánál, hogyan lehetne a mezőgazdaság természeti erőforrásainak vázolt összefüggésrendszerét intenzívebb kutatás tárgyává tenni. — Fontos volna a légkör, a földfelszín és a hidrológiai ciklus jellemzésére, megismerésére vonatkozó —jelenleg sokszor atomizált és nem kellően rendszerezett — „az egészt” nem, vagy nem eléggé kielégítő adatokat a jelenleginél egységesebben, szabványosítottabb módon gyűjteni, majd rendezni és tárolni egy mezőgazdasági természeti erőforrás adatbankban. E munka során számolni kell az egyes részterületek 26
