Petrasovits Imre: Az agrohidrológia főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)
I. A mezőgazdaság természeti erőforrásai és a vízgazdálkodás rendszerelméleti kapcsolatai
között. E törvényszerűségeket számszerűsítve még kevésbé ismerjük. Egy-egy példát említve az összefüggésekre megállapítható, hogy a gépesítés forradalmasító, és kedvező hatása különösen a növénytermesztési rendszerekben vitathatatlan. Ugyanakkor a gépek használatából eredő talajtömörödés számos talajon és esetben ronthatja mind a természetes, mind a mesterséges csapadék hatásfokát, csökkentve a lehullott csapadék talajban maradó hányadát. A tényezők helyettesíthetőségére példaként említhető az a sokéves tapasztalat és megfigyelés, mely szerint a növény igényét figyelembe vevő harmonikus tápanyagellátás (műtrágyázás) csökkenteni képes a csapadék hiányából eredő depressziós hatásokat. Ennek oka, hogy javult, illetve kedvezőbb volt a növény rendelkezésére álló kis mennyiségű csapadék hasznosulása. Ezekre a sajátos ökológiai kölcsönhatásokra a hazai —- de legtöbb esetben a külföldi — kutatások sem fordítottak ezideig kellő figyelmet, pedig gazdasági -gyakorlati jelentőségük kiemelkedő. Vizsgáljuk meg, melyek azok a sajátos vízgazdálkodási kérdések, amelyek adott mezőgazdasági terület természeti erőforrásrendszere össz- teljesítőképessége szempontjából megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. így a termelési céloktól, a növényfajoktól és fajtáktól függő vízigény megállapítása és kielégítése. A hazai kutatások e téren lényegesen előrehaladtak, továbbfejlesztésük főként a következő három kérdésben időszerű. — Az első az állományok vízigényének ökológiai optimuma, amely esetén sohasem a talaj vagy a légtér vízhiánya válik a termés nagyságát, ill. a termelést korlátozó tényezővé, hanem más (környezeti) faktor. — A második a maximális vízmennyiséget tartalmazó olyan vízháztartási helyzet, amelyet a káros víztöbblet jellemez. A víztöbblet-hatását a termesztett növények víztürésének vegetatív és generatív víztűrésével fejeztük ki, és relatív számértékekkel jellemezzük. A harmadik a vízellátottság minimális értéke, amelynek további csökkenése esetén fajtól és állománytól függően már a növényi élet elpusztul. A jövő szempontjából egyik központi kutatási és gyakorlati probléma a növényfajokra és a belvízrégiókra vonatkoztatott vízstressz állapotok definiálása, értékelése és számszerűsítése a víztöbblet és a vízhiány okozta stressznapok segítségével. A három ökológiai helyzet között azonban lényeges vízmennyiség-különbségek vannak. A gyakorlatban számos pillanatnyi vízellátottsági szint lehetséges, így elsősorban a maximális, optimális és minimális. Ezen kívül a termelés- és a vízgazdálkodás színvonalától, valamint a légkör, talaj, növény, víz kapcsolatok térben és időben változó konkrét egymásra hatásától függően is változhat a kielégítettség mértéke. A természettudományi kutatások egyik központi feladata e téren az evapotransz- spiráció törvényszerűségeinek további megismerése a különböző szintű vízellátottsági és termelési helyzetekre vonatkozóan. A vízigény különböző kielégítettségi szintjéhez tartozó terméseredmény szintek és ezek pontosabb gazdasági megítélése több kutatóhelyen folyó interdiszciplináris kutatásokat (ökológiai, növénytermesztési, ökonómiai) igényel. A növényállományok vízigényének meghatározása alapján — a csapadék hatásfok és a talajvízfelvétel mértékének ismeretében — lehet számítani adott öntözésre 19
