Petrasovits Imre: Az agrohidrológia főbb kérdései (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988)
IV. A mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztését megalapozó kérdések
A növényállományok vízigényének másik oldala és összetevője dinamikus. Az a vízmennyiség fejezi ki, mely menetében (dinamikájában) és összegében szükséges ahhoz, hogy a növényállomány mindkét zónájában fenntartsa, folyamatosan biztosítsa a vízigény statikus értékhatárait. Ha a vegetációs időszak kezdetén és folyamán a növényállományok vízháztartási helyzete a vízigény statikus értékének megfelel, akkor a vízigény dinamikus oldalának nagysága azonos az optimális vízháztartási helyzetben lévő növényállomány evapotranszspirációjával, tehát az optimális evapotranszspirációval. 1.1. AZ ÁLLOMÁNYOK VÍZIGÉNYE, ÉGHAJLATI VÍZHIÁNYA ÉS A VÍZHASZNOSULÁS MÉRTÉKE KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEK A vízigény fogalma alatt azt a vízmennyiséget értjük, ami szükséges ahhoz, hogy a növénytermesztési térben a környezeti tényezők közül ne a víz legyen a korlátozó tényező. A vízigény statikus oldala állapot, dinamikus oldala folyamat. A vízigény statikus értékét a mértékadó talajréteg nem korlátozó nedvességtartalmával és a hozzá tartozó relatív légnedvességtartalommal fejezzük ki. A növényállomány statikus vízigény értékrendjének folyamatos fenntartásához szükséges vízmennyiség a dinamikus oldal, amelyet az ET folyamata fejez ki. Ennek a számítására alakítottuk ki a Vi=ETqopt = k t r (44) összefüggést, ahol k, l és r megegyezik a korábban közöltekkel [1. (33)-as egyenlet], ETqopl = kvázi optimális evapotranszspiráció. Mérési adataink gyakorlati szintéziseként bemutatjuk, hogy hogyan alakult az állományok vízigénye, az öntözővízigény alapját képező éghajlati vízhiány és milyen mértékben hasznosult a víz biológiailag. Korlátozott általánosításra való törekvésünkben nem a konkrét számokat, hanem arányokat és tendenciákat szeretnénk hangsúlyozni. A címbeli összefüggések jellemzése történhet statikusan, egyetlen értékkel és dinamikusan, értéksorral, tendenciák és nagyságrendek megadásával. Fontos lehet változékonyságuk jellemzése. Statikus jellemzésként a mérési helyeken mért több esztendő főidényére vonatkozó (V. 31—VIII. 31.) átlagadatait mutatjuk be a 17. táblázatbán. Egyértelmű összefüggésként lehet megállapítani: — az éghajlati vízhiány az állományok vízigényének legkisebb hányadát Gödöllőn és legnagyobbat Palotáson teszi ki. — A vízhasznosulás (a V. 31.—VIII. 31 közötti evapotranszspirált vízmeny- nyiségre vonatkoztatva) mértéke ott volt jobb, ahol az éghajlati vízhiány a kisebb volt. Az összefüggések dinamikáját a kísérletileg kapott adatokból képzett görbékkel mutatjuk be a 38. ábrán. További törvényszerűségek nagyságrendi jellemzésére a 127
