Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Petrasovits Imre: Bevezető
szagos termésátlagadatok már egy intenzív mezőgazdaság vízrendezési igényeit is jelzik: 1958-ban a búza ha-onkénti termésátlaga 1,25, a kukoricáé 2,17 t volt, 1978-ban pedig a búzáé 4,28, a kukoricáé 5,13 t. Az 1978. évi magas termésszinteken a káros víztöbbletek a mezőgazdasági termelés biztonságát, hatékonyságát és a termék minőségét már fokozódó mértékben ronthatják. A mezőgazdasági területek többletvíz okozta érzékenysége, ahol öntöznek, ott még tovább fokozódik. Új probléma, hogy a káros mozgó többletvizek növelhetik a környezet- szennyezés veszélyét, mert a növénytermesztés és általában a mezőgazdaság kemizálása egyre nagyobb mértékű. Mindez új megközelítést, illetve megoldásokat kíván, és előtérbe állítja a nagyüzemi tábla mint különálló vízháztartási területegység fogalmát és fontosságát. A vízrendezésnek kezdetben elsődleges célja fokozatosan módosulni kezdett. A területszerző, mennyiségi célok helyett, a már megművelt területek eredményesebb hasznosítása ösztönözte és indokolta a víztöbbletek, illetve negatív hatásuk mérséklését, kiküszöbölését. A vízrendezés célja főként az 1970-es évektől és napjainkban már általánosan egyre inkább a hatékonyabb földhasználat „vízökológiai” feltételének megteremtése, és ezen belül is nem csupán a lehetséges károk megelőzése, illetve mérséklése az adott színvonalú földhasználat során. A vízrendezés az ország sok területén ma már nem csupán az adott föld- használat (vetésszerkezet és termesztéstechnológia) jelenlegi színvonala biztonságának és hatékonyságának fokozását jelenti. Széles körben jelentkezik az igény, hogy a korábbinál, a jelenleginél intenzívebb földhasználatra, a szántóföldi növénytermesztésen belül rugalmasan módosítható vetésszerkezetre, illetve differenciáltabb termesztéstechnológiára térjünk át. Ennek a reális törekvésnek feltétele és vonzata a vízrendezés intenzívebb színvonalra emelése is. Az intenzívebb vízrendezés az általános vízgazdálkodás céljait és érdekeit is szolgálja. Eredményes megvalósítása nemcsak a helyi, adott időpontban káros víztöbbletek elvezetését, hanem a természetes csapadékkészlet egészével, benne az elvezetendő víztöbbletekkel való mennyiségi és minőségi gazdálkodást, sőt az öntözővíz-felhasználás hatékonyságának javítását is megalapozza. A gyorsan változó és fejlődő földhasználati igények nagy feladatokat rónak mind a vízügyi tervező-üzemelő, mind a mezőgazdasági tervező-termelő szakemberekre. Nemcsak a társadalmi igények, de a vízrendezéssel foglalkozó kutatások több területe is gyorsan fejlődik. Jogos volt az az elvárás, hogy a vízrendezés újabb elveit és gyakorlati problémáit egy összefoglaló kézikönyvben kíséreljük meg összefoglalni, elsősorban az érintett területek agrár- és építőmérnökei számára. Ilyen tárgyú könyv kiadásának szükségességét a gyakorlat vetette fel. Az igényelt könyv megírásához nagy lehetőséget jelentett, hogy az utóbbi évtizedben számottevő új eredmények születtek a kutatásban és a fejlesztésben, hazánkban és külföldön egyaránt. Nem lebecsülendőek azok a résztapasz8
