Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Ravasz Tibor: A vízrendezés agronómiai alapjai és termesztéstechnikai kapcsolatai
Az eltérő vízforgalmú talajfoltok táblán belüli homogenizálása A táblán belüli időbeni vízterhelési eltérések — a csapadékterhelés következményeként — két okra vezethetők vissza: — a táblán belüli térszíni eltérésekre, a hátas és mélyebb fekvésű részek táblán belüli váltakozására; — a talaj fizikai csapadékelnyelő képességének táblán belüli eltéréseire, az eltérő talajtípusok egy táblába sorolásának kényszerére. Az agronómiái igényeket megkövetelő homogén vízforgalom fenntartására így rendszerint a tábla részleges — a vízforgalmilag kritikusabb talajfoltok — melioratív feljavítására van szükség. Ezek az eljárások nem tévesztendők össze a teljes táblaterület, sőt határrész vagy területtömb meliorációjával, amikor egységes kezeléssel a termőterület nagyobb termőképességének kialakítása a cél (pl. szikjavítás, futóhomok-területek termővé tétele stb.). A táblán belüb homogenitás — ami a vízforgalmi kiegyenlítettséget eredményezi — kialakításának melioratív eljárásai hazánkban alig alkalmazhatók. Általában üzemet, illetve táblát melioráltak, de táblafoltot ritkán. Ennek megfelelőek az alkalmazott eljárásaink is — mélylazítás, meszezés —, holott ennél jóval kiterjedtebb talaj javítási módszerekre van szükségünk a tábla kiegyenlített vízforgalmának megteremtésére. Természetesen ez utóbbi esetben a fajlagos költség nem a megjavított talajfolt területére vonatkoztatható, hanem a tábla basználatiérték-növelésének értékébe számítandó. Ezért merészebb beavatkozások is szóba jöhetnek. (A tábla funkcióra meliorálása.) A foltosán eltérő típusú talajok — fizikai féleségek — táblán belüb előfordulásakor a kritikus vízforgalmi részek mechanikai összetételének módosításával rendszerint beállítható a táblán belüli vízforgalmi egyensúly. A laza talajfoltok kötöttebbé tétele a kötöttséget fokozó anyagok hozzáadásával és feltalajba keverésével oldható meg. Gazdaságosan ez úgy valósítható meg, ha lehetőleg helyi anyagokat használunk erre a célra. Bármily — nem talajidegen — kolloidok vagy a természetes adszorbensek, mint amilyenek a kötöttebb, nagyobb mennyiségű agyagfrakciót tartalmazó talajok, alkalmasak erre a célra. Különösképpen ilyen a márga vagy más, esetleg szerves eredetű mésztartalmú anyagok. A szikja vitásból ismert terítés ezeken a foltokon is alkalmazható ott, ahol a közelben — üzemen belül — ilyen lelőhely feltárható. A lényeg, hogy a kolloidtartalom a feltalajra számítva érje el, illetve közelítse meg a tábla jobb vízgazdálkodású területrészének összetételét. A tőzeges, lápiföldes stb. terítésen alapuló javítás — megfelelő mennyiségek alkalmazása esetén — szintén szóba jöhet, ahol a helyi adottságok ezt elősegítik (szállítási távolság). Sajnos hazánkban ezeknek az anyagoknak fellelhetősége csak egyes termőtájakra korlátozódik. Ott, ahol rendelkezésre állnak, fel kell használni őket éppen úgy, mint az újabban keletkező mezőgazdasági és kommunális szerves hulladékokat, amilyen a hígtrágya vagy a szennyvíziszap. 61
