Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Ravasz Tibor: A vízrendezés agronómiai alapjai és termesztéstechnikai kapcsolatai
A szerves hulladékok talajjavító anyagként való felhasználásában elsősorban a következőket kell szem előtt tartani: — egyszerre megfelelően nagy tömeget kell kijuttatni a meliorálandó talaj foltra ahhoz, hogy talaj fizikai, esetleg fizikokémiai hatását kifejthesse; — talajidegen anyagokat — pl. műanyag flakonokat stb. —, továbbá növényre közvetlenül ártalmas toxikus anyagokat nem tartalmazhatnak; — bomlástermékeik vagy talajra való hatásuk nem ronthatják a talaj termőképességét (pl. Na-felhalmozódás stb.); — humán- és állategészségügyileg kedvezőtlen hatásuk talajjavító anyagként való felhasználásukat követően a vetésig jelentősen mérséklődjék, és a termés beéréséig gyakorlatilag szűnjön meg; — a felhasználás módja garantálja az anyag helyben maradását, tegye lehetetlenné horizontális elmozdulását; — a felszíni elfolyás vagy az eróziós elhordás stb. a gyökérzónán túli szelvénymozgást is korlátozza a minimális mértékre. A mezőgazdaságban közvetlenül keletkező szerves hulladék, a hígtrágya és a létesítmények szennyvize, a települések szennyvíztisztítási maradványa, a folyékony szennyvíziszap, ami a hígtrágyákhoz képest lényegesen nagyobb — 5—8%-os — szárazanyag-tartalmú szerves alapú hulladék. Kézenfekvő, hogy a mezőgazdasági területek közelsége folytán ezeket elsősorban mint melioratív anyagokat használjuk fel a táblán belül. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszékén Ravasz végzett hasonló kísérleteket, fővárosi kommunális szennyvíz- iszappal, eredetileg 14 súly% vízkapacitás-értékű homokos erdőtalajon (barna erdőtalaj), s figyelemre méltó talajfizikai változásokat ért el, elsősorban a feltalaj vízkapacitás-értékének növelésében. A lokálisan — a barázdateknőkbe — elhelyezett szennyvíziszapból a kísérletek szerint még a három év alatt kiadagolt maximális, 9000 m3/ha sem okozott termőképességi depressziót, sőt növelte a terméshozamokat a műtrágyázott kontrolihoz képest (kukoricánál +30% értékben). Ez a kolloidális szárazanyagtömeg — 450 m3/ha abszolút száraz, illetve 1080 m3/ha 60%-os víztartalmú szilárd, jórészt szerves üledék — viszont a feltalaj érintett rétegeinek vízkapacitás-értékét megkétszerezte, 14 súly%-ról 28—30 súly%-ra emelte. Ezzel a vízáteresztő homokokat a jó vályogtalaj vízforgalmi szintjére emelte. Mivel a szennyvíziszap tartós — 4 év tapasztalata alapján — talajkolloid- növelő hatású volt, a talajvízforgalom befolyásolására mint melioratív anyagot, a helyi források alapján célszerű felhasználni, a bevezetőben vázoltak f igyelembevételével. Az egy évben kiadagolt maximális tömeg (3000 m3/ha folyékony iszap) 150 m3/ha szárazanyag, 360 m3/ha természetes nedvességű szilárd talajjavító anyag a feltalaj 30 cm-ének talajtömegéhez képest (3000 m3/ha) több mint 10%-ot képvisel. Ez a tömeg egyszerre megváltoztatta a talaj vízvisszatartó képességét és termőképességét. A 4. évben ez a hatás még fokozódott. A kísér62
