Petrasovits Imre (szerk.): Síkvidéki vízrendezés és -gazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1982)
Dr. Petrasovits Imre: A vízrendezés
Általánosnak és igazoltnak tekinthető, hogy a magyar mező- és erdőgazdaság fejlesztése szempontjából a bioökológiailag egyenlő fontosságú négy természeti tényezőcsoport (fény, hő, levegő, víz) közül társadalmi szempontból a legsajátosabb a víz. Egyrészt azért, mert az ország mezőgazdasági területének nagyobb részén és az évek többségében a növénytermesztési tér vízkészletének hiánya vagy helyileg káros többlete a termelés mennyiségét és minőségét, a gazdálkodás eredményességét leginkább korlátozhatja. Másrészt azért, mert emberi beavatkozások komplex rendszerével, egyre növekvő társadalmi ráfordításokkal ugyan, de mind térben, mind időben a leginkább szabályozható, növelhető vagy csökkenthető. Az erdő- és mezőgazdasági területek helye és szerepe a víznek mint természeti erőforrásnak a befogadásában, transzformációjában, transzponálásában és kibocsátásában még nem eléggé feltárt. A sok és értékes részismeret, tudásunk számos kérdésben nem korszerű és jelentősen elmarad mind tudományos lehetőségeinktől, mind a társadalom nagyfokú érdekeltségétől. A mezőgazdaságban hasznosított víz túlnyomó hányada a növénytermesztés folyamatában értékesül. Az erdő- és mezőgazdasági területek 87%-os arányából több mint 80%-ot tesznek ki a nem öntözött területek. A mezőgazdasági területek aránya mintegy 72%. A nem öntözött területek vízháztartási folyamatai meghatározóak mind az erdő- és mezőgazdálkodás, mind a területi vízgazdálkodás egésze szempontjából. A mezőgazdasági területek vízhasznosításáról szólva, gyakorlati szempontból négy fontos mennyiségi jellemzőt célszerű kiemelni: — a területre hullott csapadék mennyiségét; — ennek a talajban maradt hasznosítható hányadát, a csapadék hatásfokát ; — a ténylegesen hasznosított csapadékot; — a hasznosított csapadék hasznosulásának termesztésökológiai hatékonyságát. Magyarországon ez ideig együttesen nem mérték azonos helyen és vegetációban, nagyüzemi termelési viszonyok között, a vízhasznosítás jellemzéséhez szükséges e négy jellemzőt; más-más körülmények között és külön-külön azonban már több évtizede folyik a vizsgálatuk. Hasonlóan adós a kutatás olyan vízminőség-forgalmi vizsgálatokkal, amelyekből megismernénk a táblára érkező természetes csapadék és az öntözővíz, valamint a tábláról lefolyó vizek folyamatos minőségi változását egy hidrológiai év vagy legalább egy teljes vegetáció folyamán, a termelési technológiától is függően. Hozzávetőleges, becslő számításaink szerint az ország 72%-át kitevő mező- gazdasági területekre hulló évi átlagos csapadék 38—40 km3. Ebből a talajban maradó, hasznosítható mennyiség 22 km3, a csapadék hatásfoka tehát kb. 56%-os. A ténylegesen felhasznált vízmennyiség azonban mintegy 20 km3, így az 13
