Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
III. A növénytermesztés problémái a károsan vízbő területeken - 3. Az időszakos vizbőség jelenségei
— évelő szálas takarmányokban (lucerna, vörös here, lódi here stb. és füves keverékeik). — Tavaszi vetésekben (tavaszi búza, árpa, zab, tavaszi takarmányfélék, gyökér- és gumós növények, egyéb kapás- és ipari növények), — zöldségkertészetekben és gyümölcsösökben, — réteken és legelőkön. Az őszi gabonavetések és őszi takarmánykeverékek késői (október végi, november eleji) vetése esetén legalább 26—29 nap kell az állomány megerősödéséhez, vagyis ahhoz a fejlődési stádium eléréséhez, amelyen az átmenetileg tartó (7—11 napos) december—január— februári elöntés lényegesebb kárt nem okoz, illetve a kár tavaszi fejtrágyázással és fogasolással helyrehozható. Ha az elöntés megszakítás nélkül huzamosabb ideig (3—4 hét, vagy ennél hosszabb ideig) tart, akkor a befulladás okozta károk a téli hónapokban is nagyok. Sok esetben a vetés teljesen kipusztul, vagy olyan nagymértékben kiritkul, hogy azt tavasszal helyrehozni már nem lehet. A késői vetéseket, ha azok csírázásban vannak, teljesen kipusztíthatja a rövidebb ideig tartó (7—11 napos) elöntés is. Jelentős a kár akkor is, ha a vetés még nincs megerősödve kellően. A víz az őszi vetésekben akkor is kárt okoz, ha nem borítja el a talajt, de a talajlevegőt kiszorítja. Ebben az esetben főként akkor nagy a kár, ha a növényzet még nincs, vagy már nincs szunnyadó állapotban. A téli fagyos napokon a vízzel telített talajon jelentős kárt okoz a felfagyás. Ez az éjjeli fagyok és nappali olvadás gyakori váltakozása következtében, a talaj kitágulása, illetve összehúzódása miatt áll elő. Eredményeként a gyökerek elszakadnak, és a növények olyan képet mutatnak, mintha a talajból kihúzigálták volna őket. Ha a felfagyás nem túl nagymérvű, és a talajvízszint a sarjadzás megindultáig mélyebbre húzódik, tavaszi hengerezéssel és fejtrágyázással csökkenthető a kár. Ha a vízzel elöntött vetés felett jégkéreg keletkezik, a kár fokozódik, mert a növényzet semmi levegőhöz nem jut, így befullad és elpusztul. Ha ez kisebb foltokban fordul elő (az Alföld belvízjárta területein általában ez a helyzet) és a vízborítás sekély (5—6 cm-es), akkor állatok keresztülhajtásával töretjük fel a jégkérget. Ezzel levegőhöz juttatjuk a vetést, és csökkenthetjük a kárt. Ugyancsak nagy kárt, de teljes kipusztulást is okozhat az őszi vetésekben a rövidebb ideig tartó (7—11 napos) elöntés, ha az tavasszal a növényzet sarjadzásának megindulása után áll be. A kár még inkább növekszik abban az esetben, ha a víz rámelegszik a vetésekre. A belvízkár nagysága az időjárás melegedésével és a növény fejlődésének előrehaladásával arányosan fokozódik. Átlagos időjárást feltételezve, a tavasszal jelentkező 11—15 napos elöntés 40—70 százalékos, a nyár eleji hasonló időtartamú elöntés pedig 70—100 százalékos kárt okozhat. A tenyészidőben a rövidebb ideig tartó (3—7 napos) elöntés okozta károk is jelentősek. A károk százalékos nagyságát — ugyancsak Alcser nyomán — a 25. táblázat első sorában részletezzük. Általában azonos fejlődési szakaszban levő őszi vetésű növények esetében egyenlő időtartamú vízborításkor a belvízkárok lényegesen nagyobbak a kötött agyagtalajokon, mint a vizet áteresztő, könnyebb (lazább szerkezetű) talajokon. Az évelő szálas takarmánynövények közül a lucerna (és füves keverékei) kevésbé, a vörös here (és füves keverékei) valamivel jobban, a lódi here (és füves keverékei) pedig mind a tenyészidő alatt, mind a tenyészidőn kívül jól bírja a vízborítást. A vízborítás okozta kár nagyságát az évelő takarmánynövények esetében is jelentősen befolyásolja a vízborítás időpontja, időtartama, a vízoszlop magassága és a víz hőmérséklete. 89
