Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
III. A növénytermesztés problémái a károsan vízbő területeken - 2. Az állandó vizbőség jelenségei
szűnjön a szervesanyag-felhalmozódás. A vízelvezetés lehetővé teszi egyrészt a növényi tápanyagok képződését, másrészt a talaj levegőtartalmának megnövekedését. így a levegő- igényesebb kultúrnövények statikai vízigénye az optimálist megközelítően elégíthető ki. A lápok vízrendezésekor azonban csupán a felesleges víztömeg elvezetéséről kell gondoskodni. A talajélet kedvező alakulásához és a növényzet vízigényének kielégítéséhez szükséges vizet meg kell őrizni. Ellenkező esetben a teljesen kiszáradó felső talajréteget az erősebb szelek elhordják, és a növények vízellátása lehetetlenné válik. Vízrendezéskor, számítva a záporesőkre, csapadékosabb időszakokra, gondoskodni kell a vízfeleslegek gyors elvezetéséről. A hiányzó víz pótlásáról is gondoskodni kell. Hosszan tartó száraz periódus esetén ugyanis, ha a növényzet elfogyasztotta a visszatartott vizet, szükséges a vízpótlás. A láp tőzegvagyonának kitermelésekor viszont teljes mértékben vízteleníteni kell, és csak aztán válik lehetővé az alsóbb tőzegrétegek kitermelése. A víz alól kikerült tőzegréteget azonnal ki kell termelni, mert különben az aerobbá átváltozó mikrobiológiai folyamatok hatására a tőzeg bomlani kezd, elkotusodik, összeesik, s elveszti azokat a tulajdonságait (éghetőség, nagy kalóriaérték stb.), amelyek a tőzeg legfőbb használati értékét jelentik. Mivel az ipari és egyéb célokra felhasználható tőzegvagyonunk kitermelése évek, évtizedek feladata, a tőzegkészletek megőrzésére egyedül szóbajöhető eljárás víz alatt tartásuk. A lápok mezőgazdasági hasznosításában a vízfeleslegek csak a láptalaj 40—80 cm vastagságú felső rétegeiben jelentenek hátrányt. A mélyebben fekvő tőzegréteg víz alatt tartása nemcsak megengedhető, hanem egyenesen kívánatos, tehát a lápok mezőgazdasági hasznosítása érdekében végrehajtott vízrendezés a tőzegvagyon megőrzését is segíti. A lápról eltávolítandó vízfeleslegek befogadásához megfelelő befogadó kell. A befogadó az időnkénti vízhiányok pótlására is elegendő vízkészlettel rendelkezzék. A változó irányú vízmozgatáshoz mindenképpen szivattyútelepre van szükség. A külső vizek távoltartása nélkül a lápi vízrendezés nem oldható meg sikeresen. Ezért a külvizek befogadóba vezetésére a lápot övcsatornával kell körülvenni, hogy külvízgyűjtő- jéből a 90—95 százalékos valószínűséggel várható csapadékból elfolyásra kerülő víztömegeket levezesse. A lápi vízfeleslegek elvezetésére illetve az esetleges vízhiányok pótlására, vagyis a talaj vízszint szabályozására a lecsapoló csatornahálózat szolgál. A csatornahálózat vízvezető elemei: — a főcsatorna, — a gyűjtőcsatornák, — a mellékcsatornák és — a szívóárkok. A főcsatorna a gyűjtő- és mellékcsatornák hosszának, egymástól való távolságának, mélységi és szélességi méreteinek, esésviszonyaiknak meghatározásakor fontos kívánalom, hogy bennük mindkét irányú vízvezetés megoldható legyen, és hogy zsilipekkel állandóan szabályozhassuk a vízszinteket. A szívóárkok szolgáltatják a lápi vízrendezés utolsó rendű vízelvezető, illetve öntöző elemeit. Feladatuk a felületi vizek elvezetése, a talajvízszint süllyesztése, és végül szükség esetén a talajvízszint megfelelő mérvű emelése is. Mezőgazdasági, gépekkel és művelő eszközökkel nem járhatók át, ezért hosszuk egyben a tábla hosszát, egymástól való távolságuk pedig a tábla szélességét is meghatározza. Figyelembe kell venni, hogy a nedves lápterületek csatornázása, lecsapolása után az addig vízzel átitatott talaj térfogata csökken. A humifikálódott láptalaj tulajdonsága, hogy víztelenítéskor visszatartja, vízemeléskor pedig nehezen engedi át a vizet. A vízszintszabályozás állandó talajvíznívó-ellenőrzést igényel, ezért megfelelő számú ellenőrző kúttal kell 76
