Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
V. Növénytermesztési eljárások a vízgazdálkodásban - 4. A vízi létesítmények gyomosodása elleni küzdelem
nagy érdeklődés nyilvánul meg külföldről is. így valószínű, hogy a tenyésztésük megoldásának sikere esetén — az importot a növényevő halak exportja fogja felváltani. A növényevő halak természetes és mesterséges medrekbe telepítésének rendkívüli jelentősége van. Ugyanis az eddig hagyományosan tenyésztett halainknak nem táplálék- konkurrensei. Az a tény, hogy a fehér amur a magasabb rendű vízinövényeket is elfogyasztja és értékes halhússá alakítja, lehetővé teszi az elhínárosodott és egyéb vízinövényekkel benőtt holt ágak, tavak és csatornák gazdaságos tisztántartását. Gyomirtás sekély vizekben és partszéleken Mocsári növényekkel. A dm mélységű lassú áramlásban levő, vagy álló vizekben az ún. mocsári növények (hygrophyták) telepednek meg. Ezekre az a jellemző, hogy a mederben gyökerezve a vízfelszín fölött magas szárat és levélzetet fejlesztenek. Jól elviselik az időszakos szárazra kerülést is. Viszont a vízborítás ideiglenes felemelkedését is jól eltűrik s a víz mozgását még nagy szintkülönbségek esetén is rendkívüli mértékben hátráltatják. Évről-évre nagy tömegű szerves anyagot fejlesztenek ki s a medrek feltöltődését, felisza- polódását okozzák. A medrek szélein megtelepedve a hullámverést akadályozzák, s ezeken a helyeken inkább megőrzésük, mint kiirtásuk a cél. Ahol a meder kicsi és ezért a teljes benőttség létrejöttének veszélye fennáll, teljes kiirtásukra kell törekedni. A vízalatti fenékben gyökerező s a víz felszíne felett viszonylag magas szárat, levélzetet és termést fejlesztő növények társulásai, a talaj, a vízmélység és a vízmozgás feltételeitől függően szintén több-kevesebb fajból tevődnek össze. Az ilyen társulásokban résztvevő növényfajok száma hazai viszonyaink között is igen nagy. Csupán a leggyakrabban előfordulókat soroljuk fel, megadva a gyomirtó vegyszerekkel szemben tanúsított viselkedésüket (66. táblázat). Mechanikai gyomirtás. A mocsári növénytársulás növényeinek mechanikai irtása akár kézi erővel, akár gépesítve történik, rendkívüli erőfeszítést kívánó, s kétséges eredményeket adó munka. A talajban visszamaradó vegetatív szaporodásra alkalmas szervek (rizóma, gyökértarack, gumó stb.) ugyanis a talaj felszíne feletti növényi testtömeg eltávolítása után legkésőbb a következő évben újból kihajt s a gyomállomány legalább hasonló, ha nem nagyobb lesz, mint a mechanikai gyomirtás „gaztalanítás” előtt. Kémiai gyomirtás. E növénytársulások teljes kiirtására, a sekély vizű medrek és partélek tisztántartására a kémiai vagyis a vegyszeres gyomirtás a jobb. Sajnos a mezőgazdaságban általában használt gyomirtó vegyszerek (2,4-D, MCPA stb.) csupán az érzékeny növényfajokat károsítják. Kísérletek történtek olyképpen, hogy a bepermetezés előtt láncboronával, vagy egyéb módon megsebezték a növényeket. E módszer javította az említett gyomirtószerek hatékonyságát. A mocsári növénytársulásoknak a vegyszeres irtását azonban a 2,2-diklórpropionsav nátriumsója oldja meg. Ezt a készítményt Dalapon vagy Basfapon néven hozzák kereskedelmi forgalomba a nyugatnémet és keletnémet gyárak. Előnye, hogy az egyszikű és egyéb gyomokat irtó szerekkel szemben ellenálló növényfajokat is (pl. nád) elpusztítja. A 2,2-dilclórpropionsavas nátrium (Dalapon vagy Basfapon) vörösesbarna színű por, amely vízben könnyen oldódik. A levelekre permetezve felszívódik a növénybe és eljut a nedvkeringés útján a gyökerekbe is, ahol szintén elvégzi pusztító munkáját. Ámbár ez a természetes formája, a Basfapon akkor is kifejti hatását, ha az eső a talajba mossa. Ilyen esetben a hatás kettős. Ez a jelenség az oka, hogy a Basfaponnal történt kezelés nem függ a kezelést követő esetleges esőzéstől. 231
