Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
V. Növénytermesztési eljárások a vízgazdálkodásban - 3. A földművek biológiai védelme
Kőris (Fraximnus) Bodza (Sambucus) Éger (Almus) Kökény (Prunus spinosa) Szil (Ulmus) stb. Mogyoró (Corylus avellane) stb. Közülük kétségkívül a fűz és a nyár különböző fajtáinak és változatainak van a legnagyobb jelentősége. Erdősávokban és különöleges talajviszonyok esetében azonban sor kerül egyéb fajok telepítésére is. Fák: A fűznek sok fajtája ismeretes. A hazánkban honos 8—9 fajtából vessző nyerésre 2 fajtát, a kenderfüzt (Salix viminalis) és az amerikai fűzi (Salix americana) termelik. Hullámtéri véderdőknek viszont inkább a fehér fűzt (S. alba) és a törékeny fűzt (S. alba var. vitellina) ültetik. A hullámtéri fűzesek növénytársulása lehet bokros borítás, vagy fás, ligetes. Véderdők céljaira kétségkívül ez utóbbinak van nagy jelentősége. Talaj tekintetében egyik fajtája sem igényes, mivel a homoktalajoktól kezdve a réti agyagig minden talajon, sőt még a láptalajokon is megterem, ha áthatolhatatlan kőpad vagy szikes talajréteg nem áll gyökerei útjában. Éghajlat tekintetében sem igényes. A mérsékelt égövben az egész Földön előfordul. A magas talajvízszintet és az időszakos vízborítást viszonylag jól bírja, még tenyészidőben is. E tulajdonságai miatt a vízügyi fásítások egyik leggyakoribb növénye. A nyár fajtái közül a fehér nyár (Populus alba) az Alföld árterületének őshonos fája. Sok fajtája ismeretes. Ezek közül gyors növekedésével az óriás nyár (P. robusta) emelkedik ki. Általában egyik fajtája sem válogatós a talajban, a homoktól a termőszikig minden talajtípuson megterem. Nedvességigénye nagy, sőt az időszakos vízborítást is egészen jól bírja. Éghajlati igényei a mérsékelt égöv minden részében kielégíthetők, így jóformán mind az öt földrészen megtalálható. A tölgy is rendkívül sok fajtával és változattal rendelkezik. Ezek közül a kocsányos tölgy (Quercus robur) ártereink leggyakoribb állományalkotó fája. A humuszos üde talajokat kedveli, de a hullámtér magasabb fekvésű szárazabb helyein is jól megél. Különböző fajtái jóformán a Föld minden részén elterjedtek. A kőrisek közül a magas kőris (Fr. excelsior) a folyók és patakok ártereinek üde, tápdús talaján érzi jól magát. Hasonló az igénye az amerikai kőrisnek (Fr. pennsylvanica) is. Általában az enyhébb éghajlatot kedveli, ezért hazánkban sokat szenvedhet a fagytól. Az éger az állandóan nedves folyó, patakpartok, lápok jellegzetes fája. Hullámtéri telepítésre főként a mézgás éger (A. glutinosa) jöhet számításba. Ez viszonylag gyors növésű, a faggyal szemben ellenálló fafaj. Cserjék. Cserjéket a hullámtéri véderdőkben kevésbé — a vízgazdálkodási művek vonalmenti fásításainál azonban sokkal inkább telepítenek. E vonalmenti fásításokban a cserjéknek főként vadvédelmi, mikroklimatológiai és tájesztétikai szerepük van. A csipke vagy vadrózsa igénytelen növény. Fénykedvelő, ezért tisztásokban, erdőszéleken és erdősávok szélein telepíthető. A szélsőséges talajnemek kivételével minden talajon megél. Éghajlati igényei hazánkban mindenütt kielégíthetők. A tarnariszkus bokrok főként a szikes és sós talajokon épült csatornák vonalmenti fásításainak fő szegélynövénye. Egyébként a száraz és meleg fekvést is jól bírja. Bodza. A növényi tápanyagokban gazdagabb talajok növénye. Lapályon és dombvidéken egészen a magas hegységig mindenütt előfordul, ha tápanyagigénye kielégíthető. Kökény. A lapályoktól egészen föl a magas hegységekig jól érzi magát. A talajra nem kényes. Éghajlati igénye is a mérsékelt övben mindenütt kielégíthető. Vonalmenti fásítások szegélynövényeként jöhet szóba telepítése. Mogyoró. Az üde, jó táperejű talajokon, főként a tölgyesek társnövényeként érzi jól magát. A meleget kedveli. Hazánkban éghajlati igényei déli fekvésben elégíthetők jobban ki. * 223
