Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
I. A mezőgazdasági termelés és a vízgazdálkodás - 3. Vízgazdálkodás
ben már több kútöntözéssel találkozott. Más források és emlékek szerint ebben a korszakban kezdenek létrejönni és terjedni azok az ún. vadöntözések, amelyekkel országunk vízfolyásokban bő vidékein (Erdély, Felvidék, Dunántúl) a vízfolyások partjain elterülő rétegeket, kaszálókat a folyóvíz mesterséges kicsapatásával tavasszal vízzel elborították, majd a vizet elvezették. Az ilyen vadöntözéses területek e korszak végén többezer holdra becsülhetők. A Kárpát-medence déli részein elsőnek a törökök folytattak időszakonként kisebb arányú rizstermelést. Egyes szerzőknek az a feltevése, hogy a törökök XVI—XVII. században Eger környékén, sőt Dunántúlon is rizst termesztettek volna, a rizs fejlődéstörténetét és ökológiai igényeit ismerve, megalapozatlannak látszik. Az említett helyeken létesített „rizsmalmok”-ban a más vidékekről odaszállított rizst hántolták. A XVIII. század közepén az öntözéses termesztés fellendülése, főként a rizs termesztése azoknak a francia és főleg olasz telepeseknek a nevéhez fűződik, akiket az ország déli elnéptelenedett részeire telepítettek, és akik a Temes és Berzava folyók mentén virágzó rizsföldeket hoztak létre. Az 1791-es összeírások már 2284 kh rizsföldet mutattak ki. Ezt az irányzatot különösen n. József állami eszközökkel is jelentékenyen támogatta. Jellemző a rizstermesztés ekkortájt kedvező tapasztalataira, hogy a Hármas-Körös szabályozására egy 1803-ban készített terv az ármentesített Körös-völgybe jelentős rizs vetésterületet irányozott elő. Ebben a korszakban létesül néhány, még ma is jól működő rétöntözés, különösen a Dunántúlon. Szükségessé és lehetővé is tette ezt, különösen az erősen fejlődő állattenyésztés takarmányigénye, a vízforrások és rétterületek közelsége, valamint a korabeli külföldi példák. Nagy lendületet adnak az öntözés gondolatának és gyakorlatának az ekkortájt gyakran jelentkező aszályos évek. 1790 és 1863 között 73 esztendőből 22 kimondottan aszályos esztendő volt, amely a szaporodó lakosságot és az egyre növekedő állatállományt, szinte évről évre nyomorúságos helyzetbe hozta. Az aszály elleni védekezés példái közül kiemeljük a Hont megyei Börzsöny község parasztjai által — a XVIII. század közepe-vége felé — közös munkával létesített csörgedez- tető rétöntözést. Kiemelkedő a magyaróvári uradalomban 1820 körül létesített, és Wittmann Antal gazdasági akadémiai igazgató nevéhez fűződő 460 kh rétöntözés, amelyből 62 kh-n csör- gedeztető öntözéssel 60—70 q/kh szénát termeltek, de az elárasztással öntözött réten is kétszer annyi (15—25 q/kh) szénát nyertek, mint az öntözetlenen (8—16 q/kh). Ez időszakban a vadöntözésekkel (ezek területe kb. 5808 kh volt) együtt az akkori Magyarország területén mintegy 18 745 kataszteri holdon végeztek túlnyomórészt rétöntözést. Legelterjedtebb volt az árasztó öntözés, de már öntöztek a fejlettebb csörgedez- tető eljárás szerint is. A fejlődés szempontjából e kor igen fontos eredményének tekintjük, hogy ekkor látnak első ízben napvilágot az öntözéses növénytermesztést is érintő magyar szakmunkák Nagyváthy János (1791), Tessedik Sámuel (1801), Pethe Ferenc (1805) és Leibitzer János (1835) tollából. Fontos tanulság, hogy már akkor valamennyien felhívják a figyelmet az öntözéssel kapcsolatos fokozottabb trágyázás fontosságára. Ekkor vetődött fel először Vedres István szegedi mérnök, majd Széchenyi István előrelátó elképzelésében az egész Alföldet átfogó terv szerinti öntözés, fásítás és erdősítés. A Kultúrmérnöki Hivatal létrehozása és az első világháború közötti időben újabb területeket rendeztek be rétöntözésre. így pl. Jutáson 346, Nyögéren 200, Abonyban 120, Putnokon 975 kh-t öntöznek. Ebben a korszakban (1881) épült Pusztapéklán az első kincstári rizstelep, közel 200 kh-on, vetésforgós rizstermesztésre. Ez a jelentős és éveken át közel 20 q/kh rizs átlagterméssel üzemelő öntözőgazdaság Bodola Lajos főmérnök nevéhez fűződik. 2* 19
