Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
I. A mezőgazdasági termelés és a vízgazdálkodás - 3. Vízgazdálkodás
Történelmi áttekintés a vízgazdálkodásról Magyarországi vízépítések a múltban Az ország kedvező természeti adottságainak jobb hasznosítása érdekében már a rómaiak jelentős vízépítési munkálatokat végeztek. Ezek jó része ugyan a népvándorlás korában elpusztult, azonban a megmaradt nyomok is meggyőző képet adnak a rómaiak vízépítési tevékenységének méreteiről és színvonaláról. Kimutatható, hogy a Balaton vízszintjének szabályozása és a környező mocsarak lecsa- polása érdekében Galerius császársága idején (305—311) épült Sió-csatorna egészen a török hódoltság koráig üzemben volt. A Szombathely melletti Gyöngyös patak is római eredetű malomcsatorna. A különböző vízművek maradványai közismertek. A középkorban a társadalmi és gazdasági élet fejlődése nyomán a különböző vízhasználatokban is nagy fellendülés tapasztalható. A malomcsatornák építése, a halastavak létesítése, a hajózó-és vontatóutak karbantartása a legfőbb vízépítési tevékenység volt. Arról is tanúskodnak adatok, hogy már a XIII. században folytak ármentesítési és lecsapolási munkák. A vízügyi főhatóság tisztjét a nádor tölti be gondoskodva arról, hogy az egyéni vízhasználatok ne veszélyeztessék a közérdeket. A tatárjárás után ív. Béla által kiadott megbízás alapján Csáky István nádornak a dunántúli felülvizsgálatról készült okirata valószínűleg a legrégibb keletű hivatalos iratunk, amelyben árvédelmi gátakról tesz említést. A XIV. és XV. században a földművelés már jelentősen előrehaladt. Régi okiratokból megállapítható, hogy Békés megyében a Körösök völgyében a szántóvető munkája nem ütközött lépten-nyomon mocsarakba, lápokba, erekbe. Az ország három részre szakadásával és a központi hatalom megszűnésével a korábbi vízügyi felügyelet lehetősége is megszűnt. A közigazgatási felügyelet nélkül maradt területeken a háborús állapotok ellenére is elszaporodtak az engedély nélkül létesített malmok és halastavak, s a környező területek veszélyeztetésének figyelembevétele nélkül épített duzzasztógátak egész folyóvölgyek, medencék elmocsarasodására vezettek. A hadászati jellegű védelmi munkálatokkal főleg a várépítésekkel az ún. végeken a lakosság szándékosan is siettette ezt a folyamatot, hiszen az elnéptelenedett területek elvesztették gazdasági értéküket, viszont a mocsárvilág elhatalmasodásása növelte a megmaradt települések védelmét, biztonságát. A háborús állapotok miatt a folyók szabályozásának, a vontató utak és a meder fenntartásának még a lehetősége is hiányzott. így a kisebb folyók elfajulása, valamint a duzzasztógátak elszaporodása folytán a hajózás teljesen visszafejlődött, s szinte csak a főfolyókon lebonyolított hadiszállításokra korlátozódott. Az alföldi földművelő kultúra hanyatlása, a hegyes vidékek erdeinek pusztulása és a hegyoldalakra is egyre fokozódóan kiterjeszkedő, helytelen mezőgazdasági művelés, számottevően növelte az árvízveszélyt. Ezt még az is fokozta, hogy a török megszállás alól ugyancsak a szabad országrészekbe húzódó állatállomány legeltetése az erdők felújulását akadályozta. Mindezek folytán az áradások, árvizek egyre gyakoribbak és jelentékenyebbek lettek. Az árvizek lezajlásával a vizek visszavonultak ugyan, de a laposabb részeken tó, mocsár, láp maradt vissza. A hegyekben hatalmas vízmosások, a síkságon mederfeltöltődés, a folyók több ágra szakadozása, mocsarasodás következett be. A török hódoltság alól felszabadult XVII. századi Magyarország vízrajzi és gazdaság- földrajzi szempontból az ősállapotnál is kedvezőtlenebb helyzetbe került. A két évszázados 2 Növénytermesztés és vízgazdálkodás 17
