Petrasovits Imre - Balogh János: Növénytermesztés és vízgazdálkodás (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1969)
IV. A növénytermesztés problémái öntözött területeken - 3. Az öntözővíz
Az öntözővízzel a talajba vitt mérgező sók felhalmozódása (vagy ennek elmaradása) a talaj végső sómérlegétől függ. Forró, száraz éghajlat alatt, évi 5—15-szöri öntözéskor sok só rakódhat le a talajban. Ha fokozatosan felhalmozódnak és a talajoldat só-koncentrációja eléri a mérgező szintet (10—12 g/liternél nagyobb töménység), a termés nagyon lecsökken, sőt tönkremehet. Az ilyen vízzel való öntözést ezért időszakos vagy állandó kilúgozással kell összekötni. A rossz vízáteresztő képességű, sok agyagrészecskét tartalmazó talajtípusaink öntözése nagyobb sótartalmú vizekkel rendkívül kockázatos. Az öntözővíz sóinak kationjai —különösen ha a vízben Na- és Mg-sók találhatók — a talaj agyagrészecskéihez kapcsolódnak, lerontják a talaj amúgy is gyenge vízáteresztő képességét. A talaj fizikai sajátságait hátrányosan megváltoztatva, elszikesítik, terméketlenné teszik. A Duna—Tisza-közi és dunántúli homokok és homokos talajok vagy a nagyobb vízáteresztő képességű vályogtalajok öntözését nagyobb sótartalmú kútvizekkel esetenként bátrabban engedélyezhetjük. A Duna—Tisza közén előforduló mézpázsitos (Atropis linwsa) szikes talajú gyepek öntözéséhez viszont egyenesen Na-sókban gazdag víz kívánatos. A kis sótartalmú víz ugyanis kilúgozza a mézpázsit sikeres termesztéséhez fontos, lúgos kémhatást előidéző sókat. így az eredeti értékes gyepnövényzet értéktelen gyomoknak adja át helyét. A sok oldott anyagot tartalmazó víz az esőszerű öntözésre a legkevésbé alkalmas. Esőszerű öntözéskor ugyanis sorozatosan, viszonylag kisebb vízmennyiséget adagolunk. Ennek jó része párologtatás (transzspiráció) és párolgás (evaporáció) útján eltávozik az átáztatott — aránylag sekély — talajrétegből, így az oldott sók a talaj termőrétegében rakódnak le. Az ilyen vízzel tehát sokkal előnyösebb a felületi öntözés. Mégpedig a csörgedeztető öntözés előnyösebb, mint az áztató, az árasztó viszont előnyösebb, mint a csörgedeztető. Minél nagyobb vízadaggal öntözünk, annál több víz szivárog át a talaj termőrétegén és távozik a talajvízbe (drénhatás). Eközben magával ragadja, kilúgozza a talajban levő vagy ott lerakodott káros sókat. Vízáteresztő talajokon a talaj kedvező sóháztartási egyensúlyának fenntartása érdekében — (0,1—0,3% összes só) — időnként — időnként nagy vízadagokkal végrehajtott árasz- tással, ún. kilúgozó öntözéssel is kombinálni kell a meliorációt. Az ilyen esetekben útmutatóként a Szovjetunióban Kovda táblázatát alkalmazzák. Az öntözővíz minősítésekor mindig a víz és a talaj kölcsönhatását kell vizsgálni. A kérdés mindig az, hogy — az öntözővíz ad-e át a talajnak nátriumot, vagy — a talaj ad-e át az öntözővíznek nátriumot ? Az első esetben az öntözés tilos, mert elszikesíti a talajt, a második esetben az öntözés megengedhető, mivel a talajra, s ezzel a termesztendő növényzetre nincs káros hatása. Az öntözésre felhasználandó víz minőségére vonatkozóan akkor lehet az elméletet és a gyakorlatot egyaránt kielégítő mennyiségű értékeket adni, ha ismerjük — a víz kémiai sajátosságait, — az öntözendő talaj tulajdonságait, — a termesztendő növény fiziológiai tulajdonságait, — az alkalmazandó öntözési módszert. A vízben levő különböző élő anyagok nemcsak hátrányosak lehetnek, hanem egészség- ügyi vagy állategészségügyi szempontból veszélyeket is jelenthetnek. Elsősorban a különféle gyomnövények csíraképes magvai és vegetatív szaporodó szervei játszanak káros szerepet a gyomfertőzöttség fokozásával. Pl. a különböző kakaslábfűfélék magvai és az évelő vízigyomok vegetatív és generatív részei sokszor kerülhetnek az öntözővízzel az öntözött táblákra. Bizonyos mikroorganizmusok — gombák, baktériumok — terjesztése is lehetséges. Különösen a csurgalékvizek ismételt felhasználásakor az állati kártevők petéi, 135
