Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
5. Az éghajlatelemzés matematikia-statisztikai módszerei - 5.1 Valószínűségszámítási alapismeretek
5. Az éghajlatelemzés matematikai-statisztikai módszerei Valamely hely éghajlatának megismerése, objektív jellemzése szükségessé teszi, hogy az éghajlati megfigyelések több évtizeden át összegyűjtött hatalmas adatanyagát feldolgozzuk és azokból tudományos következtetéseket vonjunk le. Az éghajlati megfigyelések számanyagának rendezése, az adatsorok objektív jellemzése, az adatok összefüggéseinek felderítése és tudományos igényű elemzése nélkülözhetetlenné teszi az éghajlattanban a valószínűségszámítási és matematikai-statisztikai módszerek alkalmazását. A következőkben a teljesség igénye nélkül ismertetjük azokat a leglényegesebb statisztikai munkamódszereket, amelyek ismerete a klimatológiában alapvető. 5.1 Valószínűségszámítási alapismeretek 5.1.1 Véletlen jelenségek, eseménykategóriák Azokat a jelenségeket, amelyeknél a tekintetbe vett körülmények nem határozzák meg egyértelműen a jelenség lefolyását, hanem annak többféle kimenetelét engedik meg, véletlen jelenségnek nevezzük. Például ilyen véletlen jelenség az, hogy egy adott helyen egy adott időpontban 20 cm-nél vastagabb hótakaró van jelen. Ennek megvalósulásához többek között az kell, hogy a levegő hőmérséklete megfelelően alacsony (0 °C alatti) legyen, továbbá, hogy kiadós havazás lépjen fel. Nyilvánvaló azonban, hogy úgy is létrejöhet ez a hótakaró, ha több kisebb havazás adta hóréteg halmozódott fel, de olyan körülmények között is, hogy egy hosszú zord tél végére kialakult 80 cm-es hótakaró a beköszöntött tavaszi enyhülés során erős olvadásnak indult, de a megfigyelés időpontjában vastagsága még meghaladta a 20 cm-t. Egyértelmű az is, hogy hiába teljesedik a vastag hótakaró létrejöttének egyik feltétele, a hideg időjárás, ha közben csapadékszegénység van, nem alakulhat ki a szóban forgó hóréteg. Az tehát, hogy egy adott helyen egy adott időpontban 20 cm-nél vastagabb hótakaró 285
