Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)
4. Leíró éghajlattan - 4.4 Magyarország éghajlata
ban 50—60 havazásos napra is számíthatunk. A hó alakjában lehulló csapadék mennyisége az Alföldön és a Dunántúlon évente átlagosan 50—100 mm, hegyvidékeinken azonban helyenként a 150 mm-t is meghaladja. Sík vidékeinken az évi össz- csapadék 10—15 százaléka, hegyvidékeinken 20—25 százaléka származik havazásból. Fagypont alatti hőmérséklet esetén a havazásokból rövidebb-hosszabb ideig tartó hótakaró képződik, amely a kemény téli fagyoktól megóvja vetéseinket. A hótakarós napok átlagos számát a 4.28. ábra szemlélteti. Legrövidebb ideig tart a hótakaró Alföldünk középső és déli részein, ahol átlagosan mindössze 30—35 hótakarós napra számíthatunk. A Dunántúl nagy részén a viszonylag enyhébb tél ellenére is 40—45 hótakarós nap fordul elő, miután itt bővebb a téli csapadék s gyakrabban havazik. Középhegységeinkben már mindenütt 50-nél több hótakarós nap van, s a Börzsöny, Mátra és Bükk legmagasabb részein 100—120 napon át borítja hóréteg a talajt. A magasság növekedésével a hótakaró tartóssága szabályszerűen növekszik, az Északi-középhegység területén 100 méterenként átlag 9 nappal, az enyhébb telű Dunántúlon 7 nappal. Kimutatható, hogy hazánk éghajlati viszonyai mellett a hótakaró tartama egyenesen arányos a téli évszak csapadékmennyiségével és fordítottan arányos a tél átlagos hőmérsékletével. A hótakaró másik fontos éghajlati jellemszáma a telente előforduló maximális vastagságának számtani közepe, az átlagos maximális hóvastagság. Földrajzi eloszlását a 4.29. ábra szemlélteti. Az átlagos maximális hóvastagság az Alföld túlnyomó részén csak 15—20 cm, a Dunántúli-dombvidéken 25—40 cm, magasabb hegyvidékeinken pedig meghaladja az 50 cm-t. A tengerszint fölötti magasság emelkedésével 100 méterenként átlagosan 6 cm-el növekszik értéke. A hótakaró tartama és vastagsága télről télre rendkívül szeszélyesen változik, hisz. alakulása két eléggé változékony éghajlati elemtől a hőmérséklettől és a csapadéktól függ. Alföldünk jelentős részén előfordulhat olyan tél, amikor egyáltalán nem alakul ki összefüggő hóréteg, ugyanakkor hosszan tartó zord teleinken 80—100 napon át boríthatja hótakaró alföldi tájainkat, és vastagsága 60—80 cm-re is megnövekedhet. Magasabb hegyvidékeinken 140—160 nap lehet a maximális hóborítottság tartama, s itt előfordulhat 120—150cm-es hóvastagság is. A felhalmozódó hótakaróban jelentős vízmennyiségek tározódnak, s ezek a tavaszi olvadáskor aktivizálódnak, kerülnek bele a hidrológiai körforgásba. Ennek egyik közismert megnyilvánulása vízfolyásaink tél végi, kora tavaszi hirtelen vízhozam-növekedése, az olvadásos árhullámok levonulása. A hófelhalmozódás és a hóolvadás miatt éghajlatunkon a vízháztartás bevételi tényezőjének szokásos évi ritmusa másként alakul, mint ahogyan azt a csapadékmennyiségek havi átlagai jelzik. A tényleges vízbevétel értéke ugyanis attól függ, hogy a lehullott csapadékból egy adott időtartam során mennyit tesz ki a felszínre folyékony halmazállapotban jutó mennyiség. Ez olvadásmentes időjárás és tartós hófelhalmozódás esetén hónapokon át zérus is lehet annak ellenére, hogy közben jelentős csapadékmennyiségek hullanak le, míg az olvadás időszakában a többszörösét is kiteheti ezen időszak lehullott csapadékának. 281
