Péczely György: Éghajlattan (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998)

3. Fizikai klimatológia - 3.1 Az éghajlat-meghatározó tényezők

3.1.4 A vízellátottság

Ha a különböző éghajlatok kialakulását és azoknak az élővilágra és az emberi tevékenységre gyakorolt hatását vizsgáljuk, a hőtényező mellett figyelembe kell vennünk a vízellátottságot is. Minden élőlény fény-, hő- és vízigénnyel rendelkezik, s azok teljesülése vagy nem teljesülése szabják meg életfeltételeit. Ennek legszemléletesebb példáját a különböző növényfajok elterjedésének földi rendszerében láthatjuk. A vízellátottság azonban nemcsak közvetlenül hat a földi életre, hanem szoros kapcsolatban áll a hőháztartás minden tényezőjével, tehát visszahat az éghajlatra. Végső soron kimondhatjuk, hogy a sugárzás-, hő- és vízellátottságban realizálódó folyamatok komplexuma határozza meg valamely táj éghajlatát.

Földünk mintegy 3 milliárd éves vízkészlettel rendelkezik, amely kezdetben még kizárólag csak légnemű halmazállapotban, majd a Föld fokozatos lehűlése után gőz és folyékony fázisban volt található, végül pedig mindhárom (légnemű, folyékony és szilárd) halmazállapotban megjelent bolygónkon.

A Föld teljes vízkészlete, amely részben a szilárd kéreg kőzeteiben és ásványaiban kémiailag kötött formában, részben pedig a víz három halmazállapotában van jelen, mintegy 2 milliárd km3 térfogatú vízmennyiséggel egyenértékű. A földi vízkészletnek 30 százaléka a kémiailag kötött állapotú, a fennmaradó 1,4 milliárd km3 térfogatú víztömeg pedig a Föld szűkebb értelemben vett hidroszféráját alkotja. A hidroszféra vízkészlete a globális víztározókban helyezkedik el. Ezek a globális víztározók a következők:

1. a tengerek (Világóceán),

2. a szárazföldek,

3. a sarki és magashegységi hó- és jégtakaró (krioszféra),

4. a légkör.

A Föld vízkészletének legújabb és legpontosabb felmérése a Szovjetunió Állami Hidrológiai Intézete, Központi Geofizikai Obszervatóriuma és Sarkkutató Intézetei kiadásában napvilágot látott nagyszabású monográfiából áll rendelkezésünkre. A közzétett adatok — elsősorban a tengerek vízkészletének vonatkozásában — meglehetősen eltérnek a szakirodalomból eddig ismert adatoktól. Ennek oka az, hogy az óceánok fenékmélységének pontosabb felmérése szerint a Világóceán átlagos mélysége mintegy 80 méterrel kisebbnek adódott az addig elfogadott értéknél. Hasonlóan pozitív irányú túlbecslést követtek el a szárazföldi vízkészletekkel kapcsolatban is, amelynek oka elsősorban a felszín alatti vizek mennyiségének pontatlan ismerete volt. Földünk vízkészletének mennyisége és annak megoszlása mai ismereteink alapján a következő:

153