Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok (KÖZDOK Kft., Budapest, 2004)
Belvizek - Történeti visszapillantás és a közelmúlt nagy belvizei
Az 1940-42. évi katasztrofális belvízjárás emlékezete Tudjuk, hogy a legsúlyosabb vízgazdálkodási problémákat a szélsőséges vízháztartási helyzetek okozzák. Ezeket jól kell ismerni ahhoz, hogy az újabb és újabb szélsőségekkel sikeresen szembeszálljunk és a vízgazdálkodás eszközeivel mérsékeljük, vagy elhárítsuk a fenyegető bajokat. Lényegében ezt a célt szolgálják azok a rendezvények, amelyeken a Magyar Hidrológiai Társaság a kerek évfordulókon rendre megemlékezik a nevezetes árvizekről (pl. 1990-ben az 1965. évi dunai és az 1970. évi Tisza-völgyi árvízről), de ide sorolhatjuk a nagy aszályokról szóló előadásokat is. Most éppen 50 éve annak, hogy 1942 tavaszán Alföldünket óriási mértékben öntötték el a belvizek, betetőzve ezzel az előző 1940-41. év ugyancsak hatalmas pusztításait. Belvízi elöntések, belvízkárok, védelmi munkálatok Egy-egy belvizes esztendő súlyossága legegyszerűbben az elöntött terület nagyságával jellemezhető. Természetesen az elöntések föltérképezése nem lehet pontos. Az 1940-42. évi adatok értékelését külön megnehezíti, hogy ekkor árvízi elöntések is voltak, az országhatár pedig eltért a maitól. A korabeli beszámolókból (Bárczay 1943, Trümmer 1945) és a vízrajzi évkönyvekből hozzávetőleg azt állapíthatjuk meg, hogy a belvízzel elöntött legnagyobb terület - a mai országhatáron belül - 1940-ben 5000 km2 (/. ábra), 1941-ben 4000 km2, 1942-ben 6000 km2 körüli volt. Némely alföldi táj különösen sokat szenvedett a belvizektől. Elsősorban a Szegedtől Kiskunhalasig és Kecskemétig húzódó „vadvizes” vidék (Bauer 1941, Hatolykai Pap 1942) és a Körös-Maros köze, ahol 1942 tavaszán a szántók felét elborította a víz. Egy-két községben méteres víz állott hónapokig. A szinte mindent elborító víz élénken él az én emlékezetemben is: Orosháza pusztaföldvári határában a tengernyi vízen kívül csak az út menti fasorokat és a szalmaboglyákat lehetett látni. A legnagyobb kár a mezőgazdaságot érte. A termés - országos viszonylatban - mindhárom évben 15-25%-kal elmaradt a megelőző tíz év átlagától (Ránki 1976). Ez - a hadiállapotokkal súlyosbítva - komoly ellátási nehézségeket okozott. Bizonyos termékeknél ekkor kezdték a jegyrendszert bevezetni. Az épületkárok is tetemesek voltak, különösen a tanyavilágban. Az összedőlt, illetve erősen megrongálódott épületek száma több tízezerre tehető. A kilakoltatások következtében az állatállomány takarmányozása majdnem lehetetlenné vált. A közúti és vasúti hálózatban ugyancsak nagy 43
