Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok (KÖZDOK Kft., Budapest, 2004)

Aszályok - Történeti visszapillantás és a közelmúlt nagy aszályai

AZ 1863. ÉVI KATASZTROFÁLIS ASZÁLY

Az alföldi ínség enyhítésére segélyakciókat szerveztek, melyeket a legfelsőbb helyről is támogattak. Ferencz Józsefe főkancellárhoz június 19-én a következő kéziratot intézte: ,JCedves gróf Forgách! Tudomásomra jutván, hogy Magyarországomnak némely részeiben az uralgó szárazság következtében nagyobbmérvü ínség állott be s hö óhajtásom lévén, ezen lehetőleg segíteni: meghagyom önnek, hogy Nekem az út- és módról: miként lehetne e segélyt a legrövidebb idő alatt eszközölni, úgy az erre megkívánható s alkalmazható eszközök terjedelméről a legnagyobb gyorsasággal jól megfontolt javaslatait terjessze elő.” (Vasárnapi Újság 1863. 26. sz.)

A Pesti Hírlap 1863. évi 147. számában Túrkevéről június 25-én közölt tudósítás drámai hangot üt meg: ,JCi imádkozni nem tud, menjen a tengerre. Ki sírni nem tud, jöjjön az Alföldre. A Nagy-Kúnság, e szép haza egyik dús magtára siralmas helyzetbe jutott. Hogy állanak vetéseink ? azon helyzetben, hogy a magot, melyet elvetettünk, alig adják meg ott, hol az illető földbirtokos a szükségtől kényszerítve marhájával le nem etette. Nyomasztó állapot! Százankint hagyták már el házaikat, bezárva azoknak ajtait, betapasztva ablakait, elmenének azokhoz, kikkel egykor mint olyanokkal, kik karavánkint által vonulva helységeinken, megosztották falat]okát - munkát, vagy az irgalom száraz kenyerét keresendők. Százankint jövének ismét visz- sza, mert reményeik meghiúsultak. Ki hinné, hogy az, ki búzakenyeret ehetett, most két font kukorica-lisztből készítve magának eledelt, négy-öt gyermekével tengeti naponta életét. ”

Hogy e siralmas állapot a továbbiakban sem javult, azt a Derecskén (Bihar) július 15-én papírra vetett beszámoló érzékelteti: „A folyvást tartó szárazság miatt még jobb gazdáink is aggodalommal néznek elébe a hosszú télnek. Az idén nem kaszáltunk, következőleg takarmányunk nincs, nem is lesz; mert a fűnek a gyökere kiszáradt. Marháinkat a tavasz-vetésekkel, melyeket silányságuk miatt le kellett vágnunk, didelgettük eddig, de már az is elfogyott. Birkáink, melyek száraz jíígyö keret és ehhez tapadt földet rágjak, naponta százanként hullanak el. Kerti veteményeinkböl nem lesz semmi, a bab teljesen lesült, burgonyánk nincs, kenderünk arasznyi nagyságú, hagymánk. . . jelenleg silány. Kútainkból maholnap a víz is kifogy, s ekkor igazán elmondhatjuk aggódva: valljon mit eszünk, mit iszunk, s mivel ruházkodunk? Egyedül a tengeri volt az, mely szép reménnyel kecsegtetett, de már ebbeli reményünket is tönkretette a folytonos szárazság. ”

Reizner leírása szerint 1863 nyarán a Szeged környéki vidék is a fent idézettekhez hasonló képet mutatott: ,JElsárgult, kiaszott a legelő. Az állandó vízállások kiszikkadtak, a kutak pedig kiapadtak. A gabonafélék kalászt nem hoztak, a kukoricza alig nőtt térdmagasságnyira; szóval semmi termés nem mutatkozott... Aratás vagy más mezei munka nem volt s így a munkás nép nagy ínséggel küzdött. A nyomor enyhítésére a hatóság támogatásával a jótékony nőegylet a város több részében „ levesosztó intézeteket" állított fel, hol az ínségesek naponként ingyentáplálékot nyertek. Ennek hírére azután az egész vidék ínséges népe Szegedre tolult. ”

281