Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok (KÖZDOK Kft., Budapest, 2004)

Aszályok - Történeti visszapillantás és a közelmúlt nagy aszályai

AZ 1863. ÉVI KATASZTROFÁLIS ASZÁLY Az alföldi ínség enyhítésére segélyakciókat szerveztek, melyeket a leg­felsőbb helyről is támogattak. Ferencz Józsefe főkancellárhoz június 19-én a következő kéziratot intézte: ,JCedves gróf Forgách! Tudomásomra jutván, hogy Magyarországomnak némely részeiben az uralgó szárazság következ­tében nagyobbmérvü ínség állott be s hö óhajtásom lévén, ezen lehetőleg se­gíteni: meghagyom önnek, hogy Nekem az út- és módról: miként lehetne e segélyt a legrövidebb idő alatt eszközölni, úgy az erre megkívánható s alkal­mazható eszközök terjedelméről a legnagyobb gyorsasággal jól megfontolt javaslatait terjessze elő.” (Vasárnapi Újság 1863. 26. sz.) A Pesti Hírlap 1863. évi 147. számában Túrkevéről június 25-én közölt tudósítás drámai hangot üt meg: ,JCi imádkozni nem tud, menjen a tenger­re. Ki sírni nem tud, jöjjön az Alföldre. A Nagy-Kúnság, e szép haza egyik dús magtára siralmas helyzetbe jutott. Hogy állanak vetéseink ? azon hely­zetben, hogy a magot, melyet elvetettünk, alig adják meg ott, hol az illető földbirtokos a szükségtől kényszerítve marhájával le nem etette. Nyomasz­tó állapot! Százankint hagyták már el házaikat, bezárva azoknak ajtait, be­tapasztva ablakait, elmenének azokhoz, kikkel egykor mint olyanokkal, kik karavánkint által vonulva helységeinken, megosztották falat]okát - munkát, vagy az irgalom száraz kenyerét keresendők. Százankint jövének ismét visz- sza, mert reményeik meghiúsultak. Ki hinné, hogy az, ki búzakenyeret ehe­tett, most két font kukorica-lisztből készítve magának eledelt, négy-öt gyer­mekével tengeti naponta életét. ” Hogy e siralmas állapot a továbbiakban sem javult, azt a Derecskén (Bi­har) július 15-én papírra vetett beszámoló érzékelteti: „A folyvást tartó száraz­ság miatt még jobb gazdáink is aggodalommal néznek elébe a hosszú télnek. Az idén nem kaszáltunk, következőleg takarmányunk nincs, nem is lesz; mert a fűnek a gyökere kiszáradt. Marháinkat a tavasz-vetésekkel, melyeket silány­ságuk miatt le kellett vágnunk, didelgettük eddig, de már az is elfogyott. Bir­káink, melyek száraz jíígyö keret és ehhez tapadt földet rágjak, naponta szá­zanként hullanak el. Kerti veteményeinkböl nem lesz semmi, a bab teljesen le­sült, burgonyánk nincs, kenderünk arasznyi nagyságú, hagymánk. . . jelenleg silány. Kútainkból maholnap a víz is kifogy, s ekkor igazán elmondhatjuk ag­gódva: valljon mit eszünk, mit iszunk, s mivel ruházkodunk? Egyedül a tenge­ri volt az, mely szép reménnyel kecsegtetett, de már ebbeli reményünket is tönkretette a folytonos szárazság. ” Reizner leírása szerint 1863 nyarán a Szeged környéki vidék is a fent idé­zettekhez hasonló képet mutatott: ,JElsárgult, kiaszott a legelő. Az állandó víz­állások kiszikkadtak, a kutak pedig kiapadtak. A gabonafélék kalászt nem hoz­tak, a kukoricza alig nőtt térdmagasságnyira; szóval semmi termés nem mu­tatkozott... Aratás vagy más mezei munka nem volt s így a munkás nép nagy ínséggel küzdött. A nyomor enyhítésére a hatóság támogatásával a jótékony nőegylet a város több részében „ levesosztó intézeteket" állított fel, hol az ín­ségesek naponként ingyentáplálékot nyertek. Ennek hírére azután az egész vi­dék ínséges népe Szegedre tolult. ” 281

Next

/
Oldalképek
Tartalom