Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok (KÖZDOK Kft., Budapest, 2004)
Aszályok - Történeti visszapillantás és a közelmúlt nagy aszályai
Történeti visszapillantás és a közelmúlt nagy aszályai len jószágok csak a porlepte, kiaszott fű gyökerén tengődtek, míg végre a gazdák belátták, hogy hiába minden remény, eső nem esik, s az idén nem zöldül ki a fű.” Május elején általában már kezdik visszaverni a jószágokat. Május 25-én Túrkevén ismételten közhírré teszik, hogy „a ménes Ecsegen, mely ugyan már néhány, mintegy 90 darabból áll, a mostani példátlan legelő mező nélküli időben oly rossz állapotban van, hogy már az éhség miatt felette elgyengülten haza sem lehet hajtani, akinek tehát még Ecsegen, a ménesen lovuk van, siessenek még ma kimenni és valamely úton-módon gondoskodjanak lovaik haza-, vagy bárhová szállításáról, mielőtt azok ott az éhség miatt rakásra döglenének. Ezt kell érteni a gulyáról is”... A Vasárnapi Újság 1863. évi 24. számában a június első napjain kelt beszámolók szomorú képet festenek a vidéki gazdasági állapotokról. Hajdúnánásról így ír a tudósító: „A lefolyt tavaszi hónapok minden eső nélkül tűntek el; az ég csatornái mintha bezáródtak volna felettünk, hogy a föld legparányibb nedvessége is elapadjon, - vetéseink többnyire kisültek, semmivé lettek elannyira, hogy némely részét a kasza sem bírván összehordani - takarmányként sem használható máskép, mint ha a földjén jószággal leétetik. Kaszálókon, legelőkön, sehol egy fűszál. Csorda, gulya még május havában beszorult, a mintegy 18.000 holdat tevő legelőn nem találván egy harapásnyi táplálékot. A birkák az éhség miatt rakásra hullanak, s többnyire elásatlanul a szabadban hagyatnak, a mi egészségi szempontból nem kevésbé lesz ártalmas. Iga vo nó-marhá in ka t tűzre való szalmán, a télen kihányt izéken — ez is szerencse ha van — majd az idő mostoha keze által letarolt gabonavetéseken, majd vízben áztatott s korpával hintett tengeri-csutkán tengetjük; míg mások idegen határokon bérelnek legelőföldet, csakhogy szemök előtt jószágaik meg ne dögöljenek. ” A Tiszafüredhez tartozó Kócspusztáról egy másik tudósító a következőket írja: „az idén a föld soha megnem ázhatván, már minden tönkre jutott; őszi vetéseink, előbb a kártékony bogarak milliárdjai által rongáltattak, - később pedig lesültek; a jókori tavasziak ujjnyi aprók és olyanok, mintha megpörkölték volna, a későbbiek pedig ki sem keltek. Legelő és kaszálóink gyökerökig kiszáradtak, barmaink az éhség és erőtlenség miatt már rég óta omladoznak össze, most még az elsült vetéseken valahogy csak tengődnek, de hogy később mi lesz velők? az Isten tudja. ” Makó és Hódmezővásárhely terjedelmes mezőségein sem különb a helyzet, naponkint hullanak éhség miatt a marhák. A,Makóhoz tartozó Ko- páncsi-pusztán több ilyen elesett marhát felbontván, beleikben földet találtak, mit a szegény párák kínjokban fűgyökerekkel együtt magukhoz vettek, s utoljára is eldöglöttek. Némely gazdák tüzeléstől felmaradt két-három éves fűtőszalmájukat s télről maradt takarmányízéket hordják ki a pusztára, jószágaik számára, mit azok nagy mohón esznek. - De mit hordanak ha ez is elfogy, s ott meg nincs, honnét betakarítani lehetne? ” A szárazság okozta bajokat tetézte, hogy június 4-én virradóra többfelé dér és fagy volt, mely a kukoricában és a zöldségnövényekben tett kárt. Június 21-én pedig pl. Tiszafüred és Csongrádhatárában, továbbá Szatmáron jégverés pusztított. 280
