Pálfai Imre: Belvizek és aszályok Magyarországon. Hidrológiai tanulmányok (KÖZDOK Kft., Budapest, 2004)

Aszályok - Történeti visszapillantás és a közelmúlt nagy aszályai

Az 1794. évi rendkívüli szárazság emlékezete

A szárazság-probléma - a hazánkban immár több mint tíz éve tartó száraz időjárási periódus hatására - a tudományos és a gyakorlati élet szereplőit egyre szélesebb körben foglalkoztatja. Az ezzel kapcsolatos történeti kutatásokhoz szolgál adalékul az alábbi rövid ismertetés, amely a kétszáz évvel ezelőtt dúlt iszonyú aszályt idézi föl. Ez a régi „esemény” azért is figyelmet érdemel, mert a nagyarányú vízrendezések előtti időszakra esik, amikor azokat - értelemszerűen - még nem okolhatták a szárazságért. Megtették ezt 1863-ban, majd később is, sőt napjainkban is vannak, akik ilyen összefüggéseket keresnek.

A Hasznos Mulatságok (1822) jegyzéke az 1794. esztendő időjárásának leírását így kezdi: ,,mind a tél mind a nyár örök emlékezetre méltó. Egész télen se hó, se essö, se fenn bíró fagy nem volt. 1793-ki Október, Nov. már olly szárazok hogy sok helyeken őszit se vethettek, a kutak kiszáradtak, sött a folyók is, annyira, hogy őrölni nem lehetett. A Tisza úgy el száradt, hogy fsak térdig ért, és sok helyeken pénzen adták a vizet. A magyar Alföldön 1794-ben sem tavaszit, sem kukuriczát nem vethettek, a mezők úgy kiégtek, hogy egész nyáron szalmázni kellett a marhákat. Sem széna, sem semmiféle gabona nem lett ember s barom majd mind el veszett. ”

A szárazság már kora tavasszal érezhető volt. A Magyar Hírmondó levelezője Aradról 1794. április 2-án így ír: „ Ezen földről olly újságot közölhetek hogy már öt hetektől fogva semmi essönk nem volt, és mivel a tél többnyire száraz időkkel múlt-el: a földek annyira megrepedeztek a szárazságtól hogy nyáron a nagy hévségtől se repedezhetnek-meg inkább; minekokáért az őszi vetésekhez kevés reménységünk vagyon. "

A tavaszvégi súlyos helyzetet a Magyar Kurír tudósítója az 1794. május 23-i számban a következőképp ecseteli:,, Kettős isteni ostor láttatik ebben az esztendőben szegény Magyar hazánkat nyomni, u.m. a rendkívül való nagy szárazság; és a gyakor gyúlladások. Minden környékről jött leveleimben ezt a panaszt olvasom, hogy múlt Februaristól fogva, vagy tellyességgel semmi, vagy igen kevés essö vált, hogy a nagy szárazság miatt az őszi vetések ki nem hányhatták jól a kalászokat, hogy már is meg sárgúltak, hogy a szénát termő réteken a füvek töveikről mind ki égtek, hogy sok helyeken szénázni, s a hol széna nints szalmázni kelletik a barmokat; hogy a tavaszi terméshez, leg kevesebb reménység sem lehet; hogy a kerti vetemények, a hol nem öntöztettek, egészlen semmivé lettek."

Debrecenben is hasonlót lehetett tapasztalni. Auer János naplójának 1794. május 25-i bejegyzése szerint „Az előbbi egész őszön és egész télen nem volt eső, az egész tavaszon csak két alkalommal. Eddig nagy a szárazság, a por és a szeles idő. Az őszi vetésből nem lett semmi, minden tövestül kiszáradt. 24-én kezdett esni. ” (Időjárás, 1952. 119. oldal.)

275