Oroszlány István: Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1963)
Vízemelés
vízszinthez alkalmazkodni lehet. A nyomócsőhöz való csatlakozás azonban minden egyes álláshelyen újból és újból szerelendő. Ezért az átállásokra sok időt kell fordítani. A nagy vízjátékú vízfolyásokban létesített ideiglenes jellegű vízkivételeknél előszeretettel alkalmazzák az úszó szivattyúállásokat. Ennél mind a szivattyút, mind a hajtómotort úszó aljazatra szerelik. Az aljazat automatikusan követi a vízszint változását, emelkedését vagy süllyedését. Előnye főleg abban van, hogy az úszóaljazatra szerelt szivattyú nyomócsöve a parthoz rögzített nyomócsővel csuklós kapcsolatban áll, így lehetséges az állandó üzem, a nyomócső megbontása és átépítése felesleges. Az úszó szivattyútelepek jó hatásfokkal üzemeltethetők, azonban az állandó beépítésű szivattyútelepekkel szemben élettartamuk kisebb. Végül — különös tekintettel az ideiglenes megoldásokra, a házi beépítésekre — a nyomóoldal kialakítására tehetünk még néhány megjegyzést. Ha a nyomócsövet nyílt mederhez csatlakoztatjuk, azt a csatorna fenekén 8 — 10°-os kis hegyes szögben felfelé vezetjük be. A csatorna medrét 1,2—1,5- szeresére körteszerűen kibővítjük. így a nyomócsőből a csatorna tengelye irányában kitorkolló nagy sebességű víz az energiáját kártétel nélkül, önmaga emészti fel; a vízben keletkező örvények tehát a legkevésbé támadják meg a meder falát. Gyors megoldásoknál, partvédelmi célból kőszórás, vagy a földből készült partok rőzsével történő burkolása jöhet még számításba. E megoldások közvetlen célja a víz energiájának megtörése és a földszelvényű csatornapartok elmosástól való megvédése. Az ideiglenes megoldások üzem közben állandóan ellenőrizendők, hogy az esetleg mégis fellépő rombolásokat a nagyobb hibák elkerülése érdekében időben ki lehessen küszöbölni. Abban az esetben, ha a nyomócsövet magasabb akadályon, pl. árvédelmi töltésen kell keresztülvezetni, nem közömbös, hogy a nyomócsövet miként képezzük ki. Ha a nyomócső vége magasabb a nyomóaknában levő üzemi vízszintnél, akkor felesleges energiát fogyasztunk, mert a szükségesnél nagyobb magasságra emeljük a vizet. Az emelőmagasság ugyanis ez esetben nem a két vízszint közötti különbség, hanem legjobb esetben a befolyási vízszint és a nyomócső vége közti különbség lesz. A nyomócsővezetéket az akadályon történt átvitel után víz alá kell vezetni és a vízszin alatt kell kitorkolltatni. így a felesleges veszteségek elkerülhetők, mert csökken a szivattyú tényleges emelőmagassága. SZIVORNYÁS VÍZKIVÉTEL A Vízmérés c. fejezetben már írtunk a szivornyáról, a szivornyával való vízhozammérés lehetőségéről. A szivornya mindkét végén nyitott, a víz fölé emelkedő cső, mely magasabb vízszintű helyről alacsonyabbra szállít vizet. Azzal, hogy a csővezeték a felső vízszint fölé is kiemelkedik, tulajdonképpen vízemelés is történik. Ezt a lehetőséget jól ki lehet használni töltésen vagy más akadályon át történő vízvezetés esetén. A szivornya működését a Bernoulli-egyenlettel könnyen magyarázhatjuk. Ezért tekintsük a 48. ábrát. A főleg súrlódásból adódó veszteségek miatt az energiavonal majdnem egyen91
