Oroszlány István: Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1963)
Vízgazdálkodás
az árvédekezést. A felszínen összegyülekező vizek időben történő elvezetése érdekében vízlevezető műveket létesítettünk, felkészültünk a belvízvédekezésre. A víz kártételét korlátoztuk a vízmosásokban, a helyszíni csapadék visszatartás érdekében egyre fokozzuk a beavatkozásainkat. A vízrendezés során táblánként, tömbönként egynemű vízviszonyokat teremtünk. Ezen túlmenően az átlagos vízviszonyok javítása érdekében az egész táblán, tömbön belül olyan beavatkozásokat hajtunk végre, melyekkel szabályozzuk a talajvíz szintjét. Öntözőberendezéseinkkel az aszályos időszak kárainak csökkentése, a termések növelése érdekében, a tározott vízkészletek hasznosításának lehetőségét biztosítjuk. Minden beavatkozáshoz a szükséges műveket valamilyen mértékadó — gazdaságos beruházást biztosító — és viszonylag nagy gyakorisággal várható csapadékhelyzetre méreteztük. A vízháztartási viszonyokba történő beavatkozás céljából épített művek munkáját az időben változó helyzeteknek megfelelően kell szabályozni. A művek csak lehetőséget adnak arra, hogy a vízgazdálkodást megjavítsuk, de helyes üzemeltetésük nélkül célszerű kihasználásuk elmarad. A visszatartott lefolyó víz kárt okozhat, a lesüllyesztett talajvíz aszálykárnak lehet az oka, a tározókban felfogott víz túlzott talajvízszint-emelkedésre vezethet, túl- öntözéssel vízkárt okozhatunk. Az előnyök mellett jelentkező károk még a beruházások gazdaságosságát is kétségessé tehetik. Ezelőtt is voltak már olyan próbálkozások (67), melyek a vízháztartási elemek folyamatos nyilvántartásával és egy hosszú idősor alapján megállapított középértékéhez való viszonyításával kívánták meghatározni az adagolandó öntözővíz mennyiségét. Kisüzemi viszonyok között az ilyen nyilvántartást csak valamilyen központi szerv végezheti, és legfeljebb tájankénti bontásban adhat tájékoztatást a termelőknek vízgazdálkodási tevékenységük időszerű irányának és mértékének meghatározására. Az üzemtől elszakadt ilyen szaktanácsadás értékéhez kétség férhet. Nem is tudunk ilyen kezdeményezések széleskörű hasznosításáról. A mezőgazdasági nagyüzemen belül teljességre törekvő vízgazdálkodás csak az üzemek termelési színvonalának emelkedése során, meghatározott belterjesség elérése esetén válik időszerűvé, amikor a vízrendezést szolgáló művek ésszerű üzemeltetését a gazdaság már el tudja látni s az érdekévé válik. Az eddigi tanulmányainkból az is kiderül, hogy természeti adottságaink között a művek helyes üzemeltetése csak az állandó vállozó vízháztartási helyzet naprakész ismeretében lehetséges. Mai nagyüzemeinkben, az üzemek fejlődésével és a termelés színvonalának emelkedésével egyre inkább meglesz a szükség és lehetőség a vízháztartás egyes elemeinek állandó nyilvántartására. így módja lesz a gazdaság vezetőségének arra, hogy a szükséges intézkedéseket a helyzet ismerete alapján időben megtegye. Ha a gazdaság vezetői nem ismerik mindenkor a rendelkezésükre álló vízkészleteket, a kiürült vagy kiürülő tározótereket, a várható fogyasztást és utánpótlást, vízgazdálkodásról nem beszélhetnek. A gazdálkodásnak ezt a természetes feltételét nem kell már magyaráznunk sem a pénzgazdálkodásnál, sem a munkaerőgazdálkodásnál, sem az energiagazdálkodásnál stb. Nincs gazdálkodás a készletek ismerete, nyilvántartása nélkül. A gazdaság vízgazdálkodásában is először ezt kell egyszerűen, könnyen áttekinthetően megoldani, hogy szinte rátekintés alapján azonnal nyilvánvaló legyen a szükséges intézkedés. Ne legyen kétség a művek üzemeltetésére vonatkozó 281
