Nyuli Gyula - Oroszlány István - Szász János: Az öntözés gépei (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1981)

Vízgazdálkodás a mezőgazdaságban - dr. Oroszlány István: A vízháztartás szabályozásának módjai

Az öntözéstechnika színvonala

Az öntözés igen sokoldalú, összetett feladat. Leegyszerűsítve a következő tevékenységeket foglalja magában:

• a szükséges vízkészlet beszerzését,

• a felhasználás helyére juttatását és szolgáltatását,

• a növények öntözővízigényének megfelelő sorrendben való szétosztását a táblák között,

• a víz adagolását a szükséges időben és mennyiségben.

A nagy öntözőrendszerek e feladatainak végrehajtása, a munkák irányítása naprakész tájékozottságot igényel.

Korlátozott vízkészletek esetében — mint hazánkban is — különösen fontos ezeknek az egymástól függő és egymással összefonódó feladatoknak összehangolt ésszerű irányítása. A vízpazarlás vagy elégtelen vízpótlás éppen úgy nagy népgazdasági kárt okozhat, mint a rossz vízhasznosulással járó, kedvezőtlen időpontban vagy mennyiségben adagolt öntözővíz.

E sokoldalú feladat azonban csak számottevő beruházást igénylő műszaki létesítményekkel valósítható meg. Olyan ágazatban tehát, amelynek eszközéllátottsága nagy, az öntözés terhe eltörpül. Más esetekben e ráfordítás nagysága az egész öntözés gazdaságosságát kérdésessé teheti. Például az öntözés eszközlekötése a gabonaágazat teljes eszközszükségletét is elérheti, míg a cukorrépáénak csak 25—50, a zöldségféléknek pedig csupán 10 — 15 % -át (Géczy nyomán).

Az előbbi esetekben az egyszerű, nem munkaigényes berendezések kerülnek előtérbe, míg az utóbbiaknál az igényesebbeket állítjuk üzembe. Mindezek a berendezések széles választékát igénylik.

Az öntözővíz mennyisége

Az öntözővíz mennyiségét a vízháztartási vizsgálattal határozzuk meg. Az esetenként adagolandó öntözővíz mennyiségének számításakor a vízháztartási egyenlet térbeli kerete az öntözendő terület aktív talajmélysége, időkerete pedig a két öntözés közötti idő.

Hasznosítható vízkészlet a csapadék és az egyenlet ismeretlen tagjaként szereplő öntözővíz. Hasznosított a növény tervezett vízfogyasztása (evapotranszspiráció), az esetleges elfo- lyás, illetve az aktív talajréteg alá szivárgó vízmennyiség. A tározást aszerint kell figyelembe vennünk, hogy az aktív talajréteg nedvességtartalma az időkereten belül csökken-e vagy nő. Az esetek többségében természetesen a még megengedett alsó határig csökken, különben nem lenne szükség a következő öntözésre.

Ha a teljes öntözési idény alatt szükséges összes vízmennyiségre vagyunk kíváncsiak, az időkeretet az öntözési idény időtartama határozza meg.

A műszaki létesítmények tervezésekor a mértékadó esetet kell a vízháztartási egyenletbe helyettesítenünk. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor csapadéktagként csupán az 50—75%-os valószínűséggel várható alsó határértéket kell figyelembe vennünk. Az így kapott érték az öntözővíznorma, amely a vízszállító kapacitás méretezésének alapadata. Ha a hálózatot erre méreteztük, akkor a kijuttatható vízmennyiség felső határát is elértük.

A vízháztartási egyenlet öntözővízre megoldott alakja:

E=(Pn+A+7’v)-(C+7'k) [m3],

ahol V — az öntözővíz mennyisége [m3],

PD — a növényállomány párologtatása [m3],

P( — a talaj párologtatása [m3],

30