Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

II. Károlyi Zsigmond: A vízgazdálkodás előzményei, a vízhasznosítások és a vízimunkálatok kialakulása és fejlődése

város vízszükségletét biztosító bőséges forrás vizét egy mintegy 1000 m hosz- szú és a hegyen 300 m mélységben áthatoló alagúton vezették a városba, s a forrást zárt forrásfoglalással, illetve kútházzal rejtették el az ellenség elől. A víz a járható alagút közepén lefektetett agyagcsöveken keresztül gravitá­ciósan jutott rendeltetési helyére, az alagút szellőzését pedig több akna biztosította. Puhább kőzetszakaszokon az alagutat kifalazták és beboltozták. Különleges megoldást jelentett Pergamon városának nyomócsöves víz­vezetéke. A forrásokat a hegyen épített várostól kettős völgyvonulat válasz­totta el, melynek legmélyebb pontja 172 m volt, míg a víztároló medence 322 m magasan létesült, a forrás pedig 367 m magasan volt. Ilyen magasság akvadukttal való áthidalására gondolni sem lehetett, ezért a közlekedő edé­nyek plve alapján működő nyomás alatti vízvezetéket építették valószínűleg bronzcsövekből. A vezetéket legalsó pontján, a 195 m magas vízoszlop nyo­mása mintegy 20 at terhelte. Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy a görög vízellátás ered­ményei a görög városállamok késői fénykorához fűződnek. Már a görög kul­túra legrégibb korszakaiban, a kréta-mykenei kultúra idején ismerték a víz­ellátást és csatornázást, sőt a vízöblítéses árnyékszéket is. A történetírás nyil­ván azért hallgat róla, mert az 1850-es években a knosszoszi palotát feltáró régészek — olyan zavarba jöttek, mint Szilárd Leo ismert elbeszélésének 3. 5* 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom