Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 11. Dr. Dávid László: Öntözés

vízfogyasztás, figyelembe véve a mintegy 200 ha kapcsolódó halastó vízpótlását is, általában 30—35 millió m3 között változik. Az öntözött kultúrák közül kezdetben a rizs volt az uralkodó, ma viszont a szántóföldi kultúrák kerültek előtérbe.

Az öntözési törvény alapján épült következő létesítmény az 1942-ben üzembe helyezett Békésszentandrási duzzasztómű (143. kép) és hajózsilip, amely a körösvölgyi öntözőrendszerek főműveként újabb 12 000 ha öntözésre nyitott lehetőséget és 110 km hosszban 1200 tonnás uszályok számára hajózhatóvá tette a Köröst.

Megkezdték a tiszántúli öntöző-főcsatorna és a hódmezővásárhelyi öntözőrendszer építését is, e munkálatokat azonban a háború megszakította.

öntözéseink területe 1934—1944 között 9300 ha-ról 16 100 ha-ra emelkedett, vagyis az évi növekedés átlagban kereken 600 ha volt. Ezen belül különösen jelentősen emelkedett a rizstermesztés. Az új rizsfajta a Dunghan Shali elterjedésével az 1939. évi 75 ha-ról 1944-re 4900 ha-ra nőtt a rizsterület. Ez az időszak öntözésfejlesztési szempontból az alapjában véve kismértékű területnövekedés ellenére jelentős volt, mivel erre az időszakra esett a további fejlődés alapjait meghatározó létesítmények előkészítése és kialakításuk kezdete.

A felszabadulást követően az öntözőrendszerek háborús károsodásainak kijavítása után, az öntözés jelentős fejlődésnek indult. Az első új öntözési létesítményt, a hódmezővásárhelyi öntözőrendszert 1947 májusában helyezték üzembe. A 8500 ha terület öntözését célzó rendszer vízellátására a Tiszára települt 4 m3/sec-os lúdvári szivattyútelep (144. kép) szolgál. A szivattyútelep kettős működésű, azaz a területről lefolyó belvizeket is be tudja emelni a Tiszába. A rendszer csatornahálózatát a korábban megépített belvízcsatornák képezik, amelyeket így mint kettős célú csatornákat hasznosítanak. A rendszer területén napjainkban mintegy 5800 ha öntözés van berendezve.

Öntözéseinknek a 3 éves terv időszakában bekövetkezett gyorsütemű fejlődése azt eredményezte, hogy 1949-re öntözött területeink kiterjedése 26 800 ha-ra emelkedett. Majd az ötvenes évek derekára, öntözés történetünk második szakaszának végére, a további jelentős fejlődés eredményeként meghaladta a 90 000 ha-t.

Ebben a fejlődési periódusban öntözéseink súlya a Dunántúlról a csapadékban szegény, de napfényben és hőben gczdag Alföldre helyeződött át. Az időszak végére öntözéseink 80%-a az Alföldre, 15%-a a Dunántúlra és 5%-a az ország északi területeire esett.

A Tisza menti öntözések főleg azokon a területeken fejlődtek, ahol az öntözésnek már múltja volt és az öntözővizet szolgáltató műszaki berendezé469