Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 11. Dr. Dávid László: Öntözés
újjáépítése és a Ferenc József-csalorna megépítése volt, amelyekből jelentékeny kiterjedésű rizsföldet és rétet öntöztek. 1883-ban 27 megye 74 községében összesen 10 800 ha területen 83 öntözőtelep működött. Ebből 7400 ha létesült az 1820 óta eltelt kereken Ó0 esztendő alatt. Az öntözés fejlődésében határkövet jelentett a kultúrmérnöki intézmény 1879. évi megalapítása. Szervezője Kvassay Jenő az öntözés igen komoly szószólója és szakértője volt. 1883-tól teljesen átvette az öntözések létesítésének irányítását. Egyre-mósra létesültek az öntözőtelepek, elsősorban rétöntözések. Az öntöző társulatok száma is növekedett. 1885-ben épült Cyomán a Hármas-Körösre telepítve az első öntözőtelep, amelynek a vízellátását vízemeléssel oldották meg. Egyben ez volt az első öntözés szikes területen. Az Alsó-fehérkörösi Ármentesítő Társulat, a Kettős-Körös szabályozása folytán szárazon maradt Gyulán, Békéscsabán és Békésen áthaladó holt- Körös meder vízellátása érdekében, 1896-ban megépítette a Gyulai Duzzasztót és az így táplált Élővíz-csatorna mentén több öntözőtelep létesült. Ezek közül a legjelentősebb volt a békéscsabai 100 ha-s szikes rétöntözés. Ezekben az évtizedekben kezdték el a bolgárok különösen Budapest környékén a kertészeti öntözéseket. Kezdetleges vízemelő szerkezetekkel öntözött földjeiken nagyszerű terméseredményeket értek el. Ez az öntözési módszer azonban még hosszú évekig hatástalan maradt a hazai gazdálkodókra. A Kisalföld rendszeres öntözéseinek elősegítésére 1890-ben épült meg a Nicki-zsilip, amely a Kis-Rába vízellátását célozta és egyben megteremtette az alapját a mai Kis-Rába öntözőrendszer több évtizedes fokozatos kialakításának. Az Alföld nagyobbarányú öntözésének a gondolata ebben az évtizedben ismét felmerült. A debreceni kultúrmérnöki hivatal 1895-ben kezdte meg az egész, 24 000 ha-s Hortobágy öntözésének tervezését. 1891-ben készült el az „Arad-csanádi öntözőcsatorna" terve, amely az érintett megyék területén a Maros vizével 88 km hosszban 11 500 ha terület öntözését tette volna lehetővé. A kultúrmérnöki hivatalok eredményes működésének tulajdonítható, hogy 1898-ban az öntözések területe 21 200 ha kiterjedésű volt. A kilencvenes évek végén az öntözés iránti érdeklődés a gazdasági és társadalmi körülmények, valamint a kellő hozzáértés és trágyázás hiánya miatt ismét erősen hanyatlott. A terméshozamok ugyanis számos öntözött területen csökkentek, ami nem kedvezett a fejlődésnek. Az öntözés ismételt fellendülésének elősegítésére megalkották az 1900. évi XXX. tc.-t, amely az öntözőcsatornák és az öntözések állami támogatását 463
