Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 11. Dr. Dávid László: Öntözés
szabályozta. A várt fellendülés azonban elmaradt, alig egy-két öntözőcsatorna létesült. A törvény ugyanis az állami kölcsön folyósítását nagyon körülményes eljáráshoz kötötte. így a XX. század első évtizede a meddőség jegyét nyomta öntözésünkre. Jelentős eseményt jelentett viszont az 1905—1906-ban a Körösök csatornázásának első lépéseként épített bökényi vízlépcső, amelynek feladata a Hármas-Körös alsó szakaszán, a hozzátartozó bögében a hajózás, valamint öntözés céljára a vízkivételi lehetőség biztosítása. A műtárgy ma is jelentős szerepet játszik a Tisza és a Körösvölgyi öntözővíz-kormányzás megvalósításában. A bolgár öntözés hatására ez idő tájt fordult a figyelem a kertészeti öntözések felé. Balatonkilitin és a Nagyvárad melletti Szentjános községben 1909-ben épültek meg az első állami mintaöntözőtelepek kertészeti kultúrák öntözésére. Lényegében ekkor indult meg nálunk a szántóföldi növények öntözése is. ^ Az első világháború végére az öntözött terület 26 400 ha-ra emelkedett, amelyből 9700 ha (37%) jutott a mai Magyarország területére. A Tanácsköztársaság idején vették tervbe a Budapest és Balaton környéki öntözési lehetőségek hasznosítását az itteni bolgár öntözések fejlesztésével és korszerűsítésével. Továbbá a rét-legelő öntözés és a rizstermesztés fejlesztését tervezték. Az első világháború élelmiszerínséges időszakának elmúltával a kismérvű öntözési konjunktúra is csökkent. Német példák nyomán 1923-ban azonban megindult az esőztető öntözés terjedése, amelyet szántóföldi növények öntözésére mintegy 100 gazdaságban 3600 ha területen alkalmaztak. Ezek az öntözések azonban alig 1—2 évig működtek. Erre az időszakra esik a rizstermesztésnek a mai Magyarország halárain belüli meghonosodása is. Végeredményben 1920—1930 között 6500 ha-on létesültek öntözőtelepek, ugyanebben az időben azonban ennél nagyobb területen szüntették meg az öntözést, így 1930-ban öntözött területeink kiterjedése 8500 ha volt, kevesebb, mint 1918-ban. Termelési szempontból kedvezőtlen volt öntözéseink megoszlása is. Az éghajlat és a csapadék szempontjából legkedvezőbb helyzetű országrészre, a Dunántúlra esett 1930-ban az öntözések 73%-a, míg a szárazabb éghajlatú Tiszántúlra 15%, a Duna—Tisza-közére 4%, a Tisza jobb partjára pedig 8% jutott. A Dunántúlon az öntözések nagy része rétöntözés volt, ahol a patakok vizének felhasználásával aránylag kis tőkével és egyszerű eszközökkel végezték az öntözést. 464 1
