Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 11. Dr. Dávid László: Öntözés

zott ki. A mezopotámiai kultúra hanyatlásával megindult az öntöző kultúra pusztulása, az öntözőművek tönkremenetele is. Az i. u. V. században az Eufráteszből kiágazó csatornák gátjai átszakadtak és Babilon környéke mocsárrá változott.

Hasonló nagy múltra tekint vissza az öntözés Egyiptomban, ahol több mint 5000 évvel ezelőtt kezdték bevezetni az árasztó öntözést. Hatalmas öntöző- és lecsapoló csatorna és töltésrendszert építettek a Nilus mentén, a folyó árvizeinek hasznosítására (94. ábra). A szükségszerű és tervszerű munka jelentős hatást gyakorolt Egyiptom kultúrájára. Az i. u. Vili. században már 600 ezer ha-t, a XIII. században 1,2 millió ha-t öntöztek árasztással. A sivatagi területeken ártéri kutakból nyerték az öntözővizet. Még ma is mintegy 2000 db ilyen ősi kút van üzemben.

Indiában, ahol nem szokatlan a féléves szárazság, szintén megtalálhatók az ősrégi öntözési emlékek. Ezek szerint már i. e. a 14. században öntöztek Indiában, az i. e. 3—5 században pedig már az öntözés fontossága annyira emelkedett, hogy az öntöző berendezések kezelését állami tisztviselők közérdekből ellenőrizték. E munkákat a mesterséges tárolótavak építése jellemezte, melyekben az esős időszak felesleges csapadékvizét a száraz időszakra tárolták.

A Hoangho és a Yangtse-kiang folyók pusztító, de egyben termésnövelő hatása váltotta ki, hogy már az ókorban az öntöző- és lecsapoló csatornák sűrű hálózata működött Kínában. A csatornaépítések annyi munkást igényeltek, hogy időnként még a nagy népsűrűség ellenére munkáshiány volt. A korabeli vízimunkák csúcspontját a több, mint 1000 km hosszú Császár-csatorna jelentette, amelyet közel 20 évszázadon keresztül építettek és i. u. 1280 körül fejeztek be. A csatorna, mint minden idők legnagyobb mérnöki alkotásainak egyike, öntözési célokon kívül a hajózást is szolgálta.

Japánban már i. e. 600 körül létesítettek öntözési célra olyan kis csatornákat, amelyek a hegyekből vezették a vizet az öntözött területekre.

Igen fejlett öntözéses mezőgazdaság nyomait találták meg a legújabb kori ásatások során Közép-Amerikában és Peruban. Az öntözés kezdetét itt i. e. 5000 évre becsülik. A közép Andokban és a Közép-Amerikai felföldön intenzív öntözéses mezőgazdaság szolgálta ki a sűrű népességet és ez teremtette meg azt a gazdasági alapot, amelyre az Azték és az Inka Birodalmak civilizációja épült. A spanyol gyarmatosítás idején a népesség száma csökkent, a mezőgazdasági termelés színvonala és ez öntözés szerepe jelentősen hanyatlott. Észak-Amerikában az öntözés első nyomaival oz i. u. V—VI. században találkozunk. Egyes indián törzsek elszórtan alkalmazták.

Európában az öntözés fejlődése viszonylag később indult meg. Bár a rómaiak korában is voltak már öntözések, amelyeket a népvándorlás kora elsöpört, az öntözés európai elterjedése valószínűleg a keresztes háborúk folyamán a Kelettel való sűrűbb kapcsolatok hatására indult meg.

Itáliában az első öntözőcsatorna, a Naviglió Grandé 1178-ban készült, majd újabb fellendülés a XV. században következett be. Évszázadok folyamán a lombardiai síkságon hatalmas öntözőcsatorna-rendszer épült ki.

454