Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 10. Ambrus Lajos–Najmányi László–Vaits Ferenc: Vízrendezés
132. kép A belvízcsatornák építésénél megjelenik az első kotró latok anyagi erejét és jogosan méretezni a viszonylag ritkán, 30soktól eljutottak a mezőgazdaságot szolgáló korszerű víz- gazdálkodás gondolatáig. Az 1940—42. évi belvizek után a társulatok az új felfogásnak megfelelően kiterjesztik tevékenységüket az ártéren kívüli vízrendezésre szoruló területekre is, elsősorban azokra, ahol az 1942. évi feltörő talajvizek okoztak károkat. Ezekben az években vetődik fel egész élesen a belvíz- védekezés gazdaságosságának a kérdése is. Olyan rendkívüli méretű belvizek levezetésére, mint amilyenek az 1940—42. éviek voltak, a meglevő levezető rendszereknél 3—4-szer nagyobb teljesítő- képességű csatornákra és szivattyútelepekre volna szükség. Az ilyen mértékű fejlesztés azonban meghaladta a társu- vetették fel, hogy szabad-e, gazdaságos-e -50 évben egyszer előforduló belvizekre. A vélemények erősen megoszlottak és még napjainkban sem tisztázódtak véglegesen. Sokan tiltakoztak a gazdaságosság kérdésének puszta feltevése ellen is. Véleményük szerint a belvízkárok elhárítása az államnak éppen úgy feladata, mint az egyéb természeti csapások (tűz, járványok stb.) elleni védekezés. Haladó szellemű vízimérnökeink ekkor már látják, hogy a társulatok nem alkalmasak nagyobb szabású közcélú vízimunkák megvalósítására és felvetik az államosítás gondolatát is. Sokat fejlődik a két világháború között a munkák technológiája. Megjelennek az első kotrógépek. A társulatok műhelyeiben gyártott könnyű lemezszivattyúk (Kienitz -szivattyúk) nemcsak az öntözés elterjedésében, hanem a rendkívüli belvizek leküzdésében is nagy szolgálatot tesznek. A régi 432
