Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 10. Ambrus Lajos–Najmányi László–Vaits Ferenc: Vízrendezés

A külvizektől mentesített területeken kezdetben az ármentesítő társulatok végezték el az ártéri öbiözetek belvízrendezését is. Az első szórványos próbálkozások után a tervszerű munka az 1869. évi csapadékosabb időszak és az ezzel járó tetemes belvízkárok hatására indult meg. Ennek előmozdítására az 1871. évi te. XXXIX. törvénycikk 23. szakasza kimondja, hogy „az árvíz- védelmi töltések építése nem akadályozhatja az ártéren felgyülemlő vizek szabad lefolyását". Kötelezi a vízitársulatokat, hogy a belvizek számára az árvízmentesítés előtti lefolyás mérvét biztosítsák.

A társulatok a törvényben előírt kötelezettségük teljesítésére zsilipeket építettek az árvízvédelmi töltésekbe, azonban hosszantartó árvizek idején ez sem bizonyult kielégítőnek.

Ebben az időszakban vetődik fel első ízben a szivattyús átemelés gondolata és 1878-ban megépítik Magyarország első belvízszivattyú-telepét, a Sajfoki szivattyútelepet. (A műszaki emlékké nyilvánított telep jelenleg is működik.)

A századforduló gazdasági konjunktúrája különösen kedvezett a vízrendezések ügyének. A megerősödött hazai kapitalizmus, fejlődő gépgyártásunk és építőiparunk egyaránt serkentőleg hatottak.

Az ipari fejlődés által nem érintett alföldi területeken a vízrendezési munkálatok bizonyos munkaerő-gazdálkodási szabályozó szerepet töltöttek be. A mezőgazdasági idénymunkák mellett ezek nyújtottak munkaalkalmat a növekvő földmunkás tömegek részére. Felismerték ezt a mindenkori kormányok is, és a társulatok működéséhez megfelelő törvényes kereteket és gazdasági feltételeket biztosítottak (1885. évi vízjogi törvény).

A kedvező feltételek mellett a századfordulón a magyarországi vízrendezésekkel korszakalkotó fontosságú eredményeket érnek el, melyeket jelentőségükben csak a felszabadulás utáni eredményekkel lehet összemérni.

Ebben az időszakban a kultúrmérnöki hivatalok felügyelete alatt működő társulatok kiépítették azokat a levezető rendszereket, amelyek fél évszázadon át a belvízrendezések alapjai voltak. A század első éveiben befejeződik a Berettyó és a Sebes-Körös közötti Sárrét és az Ecsedi-láp vízrendezése. Csaknem teljesen befejezték csatornaépítési munkáikat a Tisza- balparti társulatok, a Bodrogközi és a Heves—Szolnok—Jászvidéki Társulat. A munkák lendületét jellemzi, hogy a Körösvidéki Ivánfenéki Társulat 10 év alatt 435 km belvízlevezető csatornát épített, a Körös—Tisza—Marosi Társulatnak a század végén már 745 km hosszú csatornája volt. Ennek a lendületnek az első világháború vetett véget. A háborús évek alatt a vízrendezési munkák gyakorlatilag megszűnnek.

428