Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 10. Ambrus Lajos–Najmányi László–Vaits Ferenc: Vízrendezés
125. kép. A talaj lesodródása ellen jól véd a teraszos kiképzés helyben vissza nem tartható vízkészletek egy részének tározását és többcélú hasznosítását, illetve a szükséges mezőgazdasági és erdészeti beavatkozások egyidejű megvalósítását. A vízgyűjtőrendezés alapelve tehát, hogy a csapadékot a növénykultúrának megfelelő optimális mértékben a talajban kell visszatartani, a felesleget viszont a legkisebb kártétellel, de lehetőleg anélkül kell levezetni. A vázolt elveknek megfelelően az országban nagyarányú munka folyik — a Kapos, a Nádor-csatorna, a Pécsi-víz, a Ronyva, a Bódva, a Marcal, a Zala és a Kerka medrének rendezésére, — a Nyugat-dunántúlon az ún. Őrségben talajjavításra, — a szekszárdi szőlőterületeken stb. vízgyűjtőrendezés érdekében. A fejlesztés célkitűzése: elérni, hogy — a medrek mérete országos átlagban megfeleljen a 3—10 év gyakoriságú nagyvizek kiöntésnélküli levezetésének; 473
