Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 6. Dr. Krempels Tibor: Víztározás

82. kép. A Hámori-tavat mindenki ismeri

mindössze 160 éves emberi alkotás. Mintegy 12 m magas gátját a napóleoni háborúk idején, 1810-ben építették. A tóból folyamatosan leeresztett víz hajtotta a Garadna-völgyi vasművekben a kovácsoló pörölyöket. A diósgyőri nagy vasmű — a mai Lenin Kohászati Művek — felépítésével a víz erejének mechanikai hasznosítására már nincs szükség. Ezért a múlt század vége óta a tóban levő vizet a gyár ipari vízellátásra nem használja.

Az elmúlt évtizedekben az ipari vizet a Sajóból vezetik a gyárhoz. Azóta a Hámori-tó a Lenin Kohászati Művek ipari víztartalékát jelenti. A tó víz- szintingadozása megszűnt, teljesen feltöltve tartják. A tájképi szépsége így hiánytalanul érvényesül, de ne feledjük: ha a Sajó vize műszaki hiba miatt több hétig nem érne el a gyárhoz, a tóból kellene a vizet leereszteni, mert a vízhiány miatti vasgyári termelés-kiesés mindennap súlyos, milliós veszteséget okozna a népgazdaságnak. A tó teljes térfogata mintegy 500 000 m3.

A felszabadulás előtt, még 1931-ben épült az ércbánya vízellátására a Recski-tároló, a Recsk és Parádfürdő közötti völgyben. A mesterséges tó a Bikk-patak vizét fogja fel, de egy 300 m hosszú alagúttal a közeli Párád— Tarnapatakból is lehet a tóba vizet átvezetni.

300