Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)

IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 6. Dr. Krempels Tibor: Víztározás

81. kép. Régen a várakat is duzzasztott víz védte

körüli mesterséges mocsarakat csapolták le. A törökkori duzzasztóművek később, a háborús évek elmúltával nyomtalanul elpusztultak. Mégis a hadi célú duzzasztások nagy méretének igazolására példaként megemlítjük a Báthoryak központi vára érdekében az Ecsedi-láp térségében végrehajtott duzzasztásokat, vagy a Székesfehérvár környéki török elárasztásokat, melyek jól láthatók a város korabeli látképein (81. kép).

A hódoltság után előbb az újratelepítés és a helyreállítás évtizedei következtek. Utalunk a fejezet elején elmondottakra: mesterséges tavat ott építünk, ahol a vízfogyasztás szempontjából kritikus időszakban nincs elég víz a patakok, folyók medrében és ezért a vízbő időszak vizét elraktározzuk az aszályos időre. így érthető, hogy a tárolóépítés csak viszonylag későn indult meg és csak vontatottan haladt a felszabadulásig.

A tárolást tekintjük a víz természetes körforgásába való legerősebb emberi beavatkozásnak. Ezért a tárolás hazánkban— az ötvenes évek rohamos gazdasági fejlődése nyomán — igazi jelentőségre csak a jelen évtizedben emelkedett.

A felszabadulás előtti mesterséges tavak közül legrégebbi a lillafüredi Hámori-tó (82. kép). A Hámori-tavat jóformán mindenki ismeri az országban. Mégis nem mindenki tudja, hogy a tó nem természetes képződmény, hanem

299