Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 5. Dr. Kertai Ede: Vízerőhasznosítás
1.1 A vízerőhasznositás alapelve A vízfolyásokban lefolyó víz fokozatosan elveszti helyzeti energiáját. Azt várhatnánk, hogy az elvesző helyzeti energia kinetikai energiává alakul át és a víz egyre nagyobb sebességgel folyik tovább. Ez azonban nem következik be, sőt, amikor a hegyekből a sík területre ér a víz, már rendszerint lassú a folyása. A helyzeti energia legnagyobb részét felemésztik a lefolyás során jelentkező ellenállások és így az elvész a hasznosítás számára. A vízerőhasznositás alapelve, hogy a mederellenállást (súrlódás, hordalékszállítás, hordalékaprózás stb.) csökkentjük és az így felszabaduló energiát hasznos munkára fordítjuk. A mederellenállást csökkenthetjük azáltal, hogy duzzasztómű vagy völgyzárógát segítségével megnöveljük a vízmélységet. Ezáltal csökken a sebesség és ezzel a súrlódási veszteség. A víz kisebb eséssel vezethető tovább, s a duzzasztóműnél koncentrálhatjuk a mederellenállás csökkentése révén kihasználható esést. A mederellenáilás csökkenthető azáltal is, hogy a vízfolyás vizét mesterséges csatornába vezetjük, amelyben szabályos keresztszelvény kialakításával, esetleg burkolással, kedvezőbb viszonyokat biztosítunk a lefolyás számára. így az üzemvíz a folyó esésénél kisebb eséssel vezethető le, és jelentős vízszintkülönbség keletkezik az üzemvízcsatorna és a folyó között. A termelhető energia mennyisége, illetőleg a pillanatnyilag elérhető teljesítmény a hasznosítható esésnek és a vízhozamnak a függvénye. 1.2 A vízerőkészlet 1.21 A vízerőkészlet fogalma Amint az előzőekben láttuk, a vizet elsősorban az különbözteti meg más energiaforrásoktól, hogy a benne rejlő energia folyamatosan megújul. Lényeges különbség azonban az is, hogy a víz — pl. egy meghatározott vízfolyás — energiakészlete nem állandó, hanem változó mennyiség, minthogy a lefolyó víz mennyisége és esése térben és időben változik. Nem lehet tehát egyetlen értékkel jellemezni, mint pl. egy szénelőfordulás által képviselt energiakészletet. Joggal merül fel tehát a kérdés, hogyan értelmezzük a vízfolyások vízerőkészletét és hogyan határozhatjuk meg. A vízfolyások vízerőkészletét három adattal szokás jellemezni. Azzal az elméleti teljesítőképességgel, amelyet átlag az év 95°/0-ában biztosan rendelkezésre álló vízhozam, azzal, amelyet a legalább az év felében várható vízhozam és amelyet az összesen lefolyt vízhozam, valamint a hozzájuk tartozó esések alapján lehet kiszámítani. Ezekhez természetesen a vízjárás által meg272
