Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
2. A Duna kialakulása és mederváltozásai
kély mélységű vizadó-rétegeket. Alig 10 évvel később Ferenczy I. (1924) azt irta, hogy a Pannóniai-tó partjainak visszahúzódását az Alpokról lezúduló bővizű folyók követték. A Dunáról ugyan névszerint nem esett szó, de közvetve már ő is fölvetette a Dunántúlon D-felé tartó vízrendszer gondolatát. Szádeczky-Kardos Elemérnek azonban a Kisalföldről 1938-ban megjelent tanulmánya már nyíltabban megfogalmazta, hogy a Pan- noniai-tó D-felé való visszahúzódását követte egy, a Kisalföld felől erre haladó ős folyó. Ezt a gondolatot vitte tovább Sűmeghy J. (1953, 1955), aki már az Unió ,_Wetz leris''homok D-felé való szállítását is a pliocénvégi ill.„levantei" ős-Dunával hozta kapcsolatba. Nemcsak az Ős-Dunát, hanem a pliocén-végi felvidéki folyókat (a Nyit- rát, zsitvát és a Garamot) is az ős-Duná- val párhuzamosan D-felé haladó és a Szlovéniai-tóba ömlő vízfolyásoknak föltételez te. A pliocén-végi ("levantei") ös-Duna drávai átfolyását Pécsi M. (1955, 1959, p.15) , Ádám L. (1959) , Góczán L. (1966), Marosi S. (1969,1981) és Szilárd J. (1981) is magáévá tette. Ámde e föltevés bármenynyire kézenfekvőnek látszott, mégis hipotézis maradt mindaddig,amig Mike K: (1976) a Marcal mentén, a Hévízi völgyben, a Kis- balaton területén, az Alsó-Zala-völgyben a fonyódi Nagyberek területén, stb. föl nem tárta az ősi vízrendszer dunai méretű nyomait. Az ősfolyó három drávai átfolyási vonalát is kimutatta, melyek a pliocén végén és az eopleisztocén elején kb. 200 m mélységig vágódtak be a mai Balaton és a Dráva között emelkedő Somogyi- és Zalai-hátságba, mely ma a Balatoni vízrendszer déli vízválasztója ( 55,56,57-, és 58 . ábra) . A jó ivóvízben nem túlgazdag pannoni- ai képződmények területén ezek a folyóvízi üledék-sávok képviselik a legkedvezőbb seAz eopleisztocén végén az említett vízválasztó intenzivebb emelkedése, és a Dunántúli-Középhegység előterének hasonló intenzitású süllyedése az ősfolyót a mai Balaton tengelye irányába fordította, s ezáltal az a Szlavóniai süllyedőket, mint erózió-bázist is örökre elhagyta. így került azonban sor annak az eróziós eredetű hosszanti völgynek a kialakítására, mely a későbbiek során a Kárpátmedence egyik gyöngyszemét, a Balatont fogadta magába. C 59-66 -ábra) A völgy feldarabolását és a tó kialakulásának első jeleit azok a kéregmozgások idézték elő, melyek az ősfolyót (ős- Dunát) a Visegrádi-szoros felé terelték (Mike K. 1976). Az emelkedő somogyi területeken átfo- folyó Ős-Dunát (a Kisalföld elhagyása után) a terület letárolásával és a panno- niai üledékek áthalmozásával jellemezhetjük. Jelentősebb vizvezető és víztároló hordalékkúp felhalmozása azonban itt nem következett be. A kavicsos övzátonyok - melyek az Ős-Duna medernyomait követik (Mike K.1980) annyira iszaposak és agyagosak, hogy jelentős vizet azok sem tárolnak A Kisalföld hordalékkúpja ilyen vonatkozásban annál jelentősebb. A Sürneg- -Gleichenbergi-hát (Góczán L. 1960) emelkedése és a Kisalföld süllyedése az egész Kisalföldet egyetlen hatalmas deritőmeden- cévé alakította. A süllyedők alakjára a negyedidőszaki üledékvastagságok utalnak ( 11 ■ ábra) . Az ábra szerint, mely a kisalföldi süllyedőket is ábrázolja, a pleisztocén folyóvízi üledékösszletben a 400 ra-es vastagságok is előfordulnak. A hatalmas mennyiségű hordalékanyagot elsősorban a Duna szállította, csak másodsorban a Lajta ,Ikva, Répce ,Rába és a Marcal. 56.ábra Sümeghy J.által feltételezett pliocénvégi folyók Ősmedernyomok tükröződése a fonyódi tőzegvastagságban
