Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
15. A Szamos és a Kraszna kialakulása és változása
kasz, mely a szamosangyalosi kanyar átmetszésével magyarázható. A mederszakasz különben úgy látszik, egyensúlyban volt.1859 körül készülhetett a sályi kanyar átmetszése. A kb. 2,5 km hosszú csatornát azonban a folyó rövidesen elhagyta és felisza- polta. A második katonai felmérés térképén még néni ábrázolták, a harmadik katonai felméréskor pedig már el lehetett iszapolva. A Vályl-féle térképen holtágnak jelzik a csatornát. A szakasz hossza a harmadik katonai felmérés óta llOO mm növekedést mutat, vagyis évi 92 métert. 1940-ig újabb 6,5 km-es rövidülés mutatkozik. Közben ugyanis a sályi csatornát kimélyítették, ezzel 2,2 km-rel rövidebb lett a szakasz. Átmetszették a rápolti és Cégénydányád fölötti kanyart, ezzel az 1,6 km-rel lett rövidebb. A tényleges rövidülés 2,9 km, a mederfejlődés mesterséges változtatását tükrözi, ha nem is volt tudatos és előre ismert a szabályozásnak ez a hatása. A továbbiakban 1943-ban 100 m-es növekedés mutatkozik e szakaszon, mely esetleg a partbiztosítások hiányosságaira vezethető vissza. 1953-ig már egyensúlyi állapothoz állott közel, ettől kezdve pedig újra csökkenő tendenciát mutatott 1961-ig, mely ugyancsak a partvédelemmel hozható kapcsolatba. A Tatárfalva-Cégénydányád közötti szakaszt összefoglalva úgy jellemezhetjük, hogy a szabályozások óta a meder hosszának közvetlen és közvetett úton való csökkentése révén a szakasz esése, mechanizmusa is változott. Előfordult az is,hogy az átvágások helytelen kiképzése miatt a folyó feltöltötte és elhagyta újonnan készült szakaszát és kanyargó medrébe tért vissza. A levágott meanderek alakja sem maradt változatlan. Árvizek idején bekapcsolódtak a vizszállításba és a kialakult új helyzetnek megfelelően továbbfejlődtek, vándoroltak. A kanyarok fejlődésének folyamatosságában a legtöbb esetben törést okozott az átmetszés. Miatta más jelleget is öltött a kanyarok fejlődése. A csengeri kanyarok a folyásiránnyal ellentétes irányba fordultak, aztán újra visszaigyekeztek előbbi irányukba. A kanyar és ellenkanyar fejlődése az átmetszésig szorosan függött egymástól. Az átmetszés után mindegyik morot- va önálló fejlődésnek indult, melyet főleg a főmederhez viszonyított térbeli helyzete szabott meg. A Cégénydányád és Nábrád közötti szakasz fejlődésével csak az 1819. évi álla- potokig foglalkoztunk az előbbi fejezetben. A mederszakasz hossza ezalatt elérte a 32,5 km-t, és kb. 30-40 évig e körül mozoghatott. 1950-ben jelentkezett 1,4 km-es csökkenés, ami összefüggésbe hozható a folyó felső kanyarulatainak (Szatmárnémeti és szamosbecsi kanyarok) átvágása következtében beállott változásokkal, továbbá a partok védelmével és az árvédelmi gátak szerepével, melyet még eddig nem ismerünk eléggé. A szakasz hosszának természetes rövidülése 1856-ig állandóan folyamatban volt. 1858-59-ben nagy mesterséges rövidülés következett be; 8 km-es csatorna épült Cégénydányád és Tunyogmatolcs között. A szakasz rövidülése - amint majd látni fogjuk- nem maradt hatástalan, a többi szakasz fejlődésére sem. A nagy átmetszéskor a szakasz 16,5 km-rel lett rövidebb,mint az 1856- os hossza. A második katonai felméréskor az új csatornát már térképezték. A harmadik ka- . tonai felmérés pedig a szakasz növekedését is jelzi (234^,ábra) . Kb. 9-10 év alatt 1,4 km-relnőtt meg a mederszakasz hossza. Ezután újra csökkenő tendenciát mutat 1892- -1940 közötti időszakig (feltehetően az 1910-es évekig, vagyis Szatmárnémeti alatt 1909-ig bekövetkezett 9 átmetszés hatásának érvényesüléséig és nem utolsó sorban az új 8 km hosszú csatorna beilleszkedéséig) . Ettől kezdve a meder-hosszból Ítélve napjainkig tartó viszonylagos egyensúly uralkodott a mederszakasz fejlődésébenjlind- össze annyi változás állapítható meg, hogy a csatorna délkeleti része északkelet felé kezdett eltolódni. A nagy átmetszés miatt keletkezett holtág sem maradt azonban változatlan. Kanyarjai vándoroltak, fejlődtek, feltehetően kisebb természetes, vagy mesterséges átmetszések is keletkeztek (29., 35 .sz. kanyar), melyekről már megemlékeztünk.Kanyarok tengelye is az előbb tárgyalt tendenciák szerint alakult tovább. A szakasz hosszának 1850-70 között növekvő,a XX.század elején csökkenő, majd újabb lassú növekedő tendenciája volt. A Nábrád és Olcsvaapátl közötti szakasz a Tóthfalussy-féle térképig természe- tes fejlődéssel alakult. Hossza fokozatosan nőtt, formája erősen változott (20.táblázat. 234/lbl.ábra) . Ugyanez az erős változás tapasztalható a Tóthfalussy-féle térkép utáni 50 év alatt is. Különösképpen a Panyola és Sza- mosszeg közötti szakasz változott meg nagyon. A szakasz egyes részei, a folyó oldalazó tevékenysége révén, 1 km-nél' távolabb csúsztak az előző medertől és kb. ugyanannyit vándoroltak ezen a részen a kanyarok is a torkolat felé. A meder formája is erősen változott. A Kérsemjén alatti kanyarok egy része lefüződött, vagy lemetszették, s ez a mederszakasz átmeneti rövidülését váltotta ki. 1819 és 1853 közötti összesen 8,9 km-es rövidülést lehet kimutatni. Az átmetszéseket a folyó néhány év alatt feliszapolta és újra kanyarogni kezdett. 1857-59. folyamán több újabb átmetszést hajtottak végre. A Szamoskér fölötti kanyar átmetszésével kb. 1 km-rel rövidült a szakasz, ugyanannyival a Szamoskér alatti átvágással is, a szamosszegi kanyarok levágása nyomán pedig 5,3 km-rel. összesen tehát 7,3 km volt a kanyar rövidülése. A második katonai felmérésig (20. táblázat) ezzel szemben mindössze 1,3 km-escsökkenés mutatkozik. A jelenség a folyó erős kanyarfejlesztési tevékenységét hangsú
