Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)

15. A Szamos és a Kraszna kialakulása és változása

lyozza ki, mely a még megmaradt kanyarok továbbfejlődésében nyilvánult meg. A következő 10-15 év alatt a Kérsem- jén és Panyola közötti kanyarok új átmet­szései révén 3,3 km-rel röviditették meg a medret, annak ellenére, hogy a régi átmet­szés feltöltödött. A Szamoszeg alatti 1873- -74 folyamán készült átmetszések 3,8 km-es rövidülést okoztak. A szakasz tehát össze­sen 7,1 km-rel kellett volna, hogy rövidül­jön, ehelyett 7,0 km-rel rövidült.A ÍOO ni­es különbség az új átmetszések utóhatására vezethető vissza. A szakasz 1892-ig újabb 100 m-rel rö­vidült meg, mely ugyancsak nem vezethető vissza átmetszésekre, oka tehát a medervo­nalának egyensúlyi helyzetre való törekvé­se és a partbiztositások hatása lehet. Nem lehetett közömbös azonban a fölötte lévő szakasz kanyarjainak átmetszése sem. 1940-ben további 1,6 km-es rövidülés állapítható meg. Ebből 1 km-es rövidülést a Kérsemjén alatti első kanyar újabb átmet­szésével magyarázhatunk, a többi 600 mé­tert a partvédelmi munkák közvetett hatá­sának kell tulajdonitanunk. A partvédelem elhanyagolására utalnak a következő 10-12 év adatai, mely szerint a vizsgált szakasz hossza 1940 és 1953 kö­zött átlagosan évi 67 m-rel növekedett (20, táblázat). Ezután újabb csökkenés mutatkozott utolsó adatainkig (1961-ig). A mederszakasz a szabályozások révén erő­sen leegyszerűsödött, sőt az utóbbi 8-10 évben újra olyan tendencia alakult ki, mely szerint a folyószakasz sajátmaga egyszerű­síti a medrét. A hajdani kanyarok fejlődése ettől függetlenül tovább folyt. Az ártéren belül maradt morotvák az új összefüggéseknek meg­felelően eléggé önállóan fejlődtek tovább. A főmederrel kapcsolatos kölcsönhatásaik azonban még tisztázásra várnak. A meder­szakasz a Tóthfalussy-féle térképezés ide­jén volt a leghosszabb és 1940 körül a leg­rövidebb. A szabályozás a két időszak kö­zött 16 km-rel tette rövidebbé a szakaszt. Az Olcsvaapáti és a torkolat közötti szakasz a szabályozások előtt fokozatos fejlődéssel növelte hosszát 1800 körűiig, ezután 20-30 évig egyensúlyban lehetett, 1853 körül pedig csökkenő tendencia álla­pítható meg, majd a második katonai felmé­résig újabb növekedés. Az első átmetszést ezen a szakaszon 1886-88 körül végezték, Vályi szerint 1889- ben. Eredményeképpen a folyó torkolata kb. 1,6 km-rel nyugatabbra került, hossza ez­által 200 m-rel rövidebb lett, esése pedig valamivel nagyobb. Olcsvaapáti alatt az új átmetszés fe­lé forduló zug úgy változott, hogy fokoza­tosan hajtü-kanyarrá fejládött, melynek tengelye a régi meder irányába mutatott. A kanyar egyre szélesedett. A szakasz hossza 1940-ig 900 méterrel, a következő három évben még 20O-zal, 1953-ig pedig további 500-zal nőtt, s az utóbbi 10 év alatt is 500 m-rel nőtt. A mederszakasznak eme fejlődése szo­ros kapcsolatot mutat az előbbi (lemet­szett) szakasz (63.sz.) kanyarulatának be­iktatásával. A fejlődés tendenciája arra utal, hogy a folyó újra a régi medrét igyek­szik elfoglalni, hacsak Olcsvaapátitól észak felé nem készül egy kb. 15 km hosszú átmet­szés, mely a régi zugból keletkezett ka­nyart kikapcsolja. A szabályozások időszakában és azt kö­vetően bekövetkezett mederváltozásokat az alábbiakban összegezhetjük. 1858-ig 11 db átmetszést készítettek és összesen kb. 15 km hosszú csatornát ás­tak a Szamoson. A meder rövidülése azonban nem olyan mértékű volt, mint amely az át­metszésekből várható lett volna, hanem an­nál lényegesen kisebb. A tendencia tehát növekedő. A további 30 év alatt újabb átmetszé­sek révén tovább rövidült a meder. A rövi­dülés a szamosangyalosi kanyar, a Szamos- kér-Panyola közötti kanyarok és a Számos- szeg alatti meander átmetszéséből ered,va­lamint az Olcsvaapáti alatti torkolati sza­kasz áthelyezéséből. A meder hosszában mu­tatkozó viszonylag kicsi változás arra mu­tat, hogy a folyó közel állt az egyensúlyi állapothoz. Egy kicsit talán a hosszabbo­dás tendenciája érvényesült. Az árvizi töl­téseknek is szerepe lehetett az egyensúlyi helyzet létrejöttében. 1892 után legközelebb 1940-ben van tér­képünk a Szamosról. Leírásokból tudjuk azon­ban, hogy 1895 után 1909-ig Szatmárnémeti és a torkolat között 9 db átmetszés készült, újabb partbiztositásokat készítettek Sza- mosangyalos. Tatárfalva, Cégény, Nábrád, Kérsemjén, Szamoskér, Panyola, Szamosszeg és Olcsvaapáti környékén. 1908 és 1914 között újabb partvédőmü­vek is épültek, mint pl. Nábrád mellett Csegöld-Szamossályi határában és Számos- becs melletti jobb- és balparti védőmüvek. 1927-1939. között pedig több régi vé­dőmüvet építettek újjá és újakat is léte­sítettek. Ezek hatását pontosan felmérni nem lehet, de jól tükröződik a meder ada­taiban és formájának változásaiban. A me­der hossza pl. 7,6 km-rel rövidült meg.En­nek nagyrésze átmetszésekből származik, de a partvédőmüvek is szerepet játszhattak.Az átmetszések helyét(sajnos)alig ismerjük, tehát nem különíthetjük el a két jelenség hatását egymástól. At Háromév múlva 1943-ban már 2 km-es hosszabbodás mutatkozik, mely valószinü a karbantartás elhanyagolására vezethető visz- sza. Kisebb mértékben ugyan, de az 1953-ig terjedő következő 10 éves időszakra is ugyanez a megállapitás vonatkozik. 1953 utáni években és az 1960-as évek során átmetszések nélkül is lassú mederrö­vidülés mutatható ki, mely átlagosan kb. 370 m-es évi rövidülést jelent. összefoglalva az elmondottakat megál­599

Next

/
Oldalképek
Tartalom