Mike Károly: Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története (Aqua, Budapest, 1991)
13. A Tisza kialakulása és mederváltozásai
tett. A Bodrogköz és Rétköz is magasabb szinten volt, mint a Nyirség. Nyirbátor- Nagykálló-Mátészalka közötti terület abszolút magassága kb. 50-80 m-rel volt magasabb, Nyíregyháza, Vásárosnamény vonala kb. 150-200 m-rel, a Bodrogköz és a Szat- mári-sikság pedig 200-300 m-rel volt magasabb. A Duna-Tisza köze DK-felé lejtett és fokozatosan ment át a Dunántúl pannóniai térszínébe. A Duna is ekkor jött át a Szegedi süllyedékbe. Mindezek az adatok a fúrásos feltárások adataiból adódnak. A süllyedésben lemaradozó területeken letarolódás volt, mig a süllyedőkön fel- töltődés. A Hajduhát pl. pusztult, mig a Körösvidéki és a Szegedi-süllyedék intenziven töltődött. A gyors feltöltődést sok tényező kedvezően befolyásolta. A hegységek intenziv kiemelkedése ekkor indult meg. A medence zárt jellege miatt a környező vízfolyások hordalékanyaga itt halmozódott fel. A pliocén csapadékos meleg éghajlata pedig a medence környékének lepusztulását segítette elő. A Kárpátokban a pliocéneleji fő vízfolyások a gyűrt hegység redőivel párhuzamosan mehettek (Velikovszkaja J.M.-Kozsev- nyikov A.V., Feldbard N.J. 1973. p.15.); a szinklinálisokban. A haránt irányú folyók jelentősége nem lehetett nagy, mert a vízválasztó közel volt a tengerparthoz. A Kárpátok területe alacsony tönkfelszín formájában tökéletlen síkságot alkotott. Ez a pliocéneleji térszin a pliocén végére erőteljesen feldarabolódott. A pliocénvégi folyók bővizüek lehettek. Ezt tanúsítják a hegységen belül a görgeteges üledékek nagy vastagságára utaló teraszmaradványok (i.m. p. 16) . A medence peremére jutó levantei folyók már durva hordalékuktól megszabadultak, ami arra vall, hogy e folyók - a Tiszát is beleértve - nagyon kis eséssel rendelkeztek. A Nyirség és a Bereg-szatmári- -sikság területén jelentkező levantei üledékek elsősorban a pannóniai rétegek és a miocénkori vulkáni anyagok lepusztulásából származtak. E területen a vastagságuk, a mélyfúrások tanúsága szerint csak 200-300 m, azonban az alföldi nagy süllyedékekben a sokszáz métert is elérik. A Nyírségen voltak olyan foltok (pl.a Hajduhát egyes részei), ahol a levanteiben nem is felhalmozódás, hanem letarolódás volt folyamatban. így érthető, hogy a Haj- duháton a pannont nagyon vékonyan boritják a negyedidőszaki üledékek (Erdélyi M. 1960, Urbancsek J. 1977, Mike K. 1979). A nagyarányú letarolódás és üledékfelhalmo- zódás térbeli közelsége jelentős kéregmozgásokról tanúskodik, mely nemcsak a medencében, hanem a hegységkereten is éreztette a hatását. Erre utal az a tény is, hogy a pannon tengeri üledékek felszine az Alföldön az 1000 m tengerszint alatti mélységet is eléri, mig a hegységi részeken a 900 m tengerszint feletti magasságban is megtalálhatók (J.Mac 1969. p. 181), sőt Prinz szerint 1500 m körüli szinten is (1936. p.207). A hegységképző mozgások valachiai fázisa a haránt-törések sokaságát hozta létre a Kárpátokban. Az új törések mentén létrejött vízfolyások kisebb szakaszokra tagolták a hosszanti völgyeket és e szakaszok vizét magukhoz vonták. A hosszanti folyók ezáltal megszűntek, ill. a harántirányú folyók részeivé váltak. A Tisza fejlődésében is jelentős szerepet játszott ez a változás. A felső-plio- cén végén a Tisza már a mai méreteit érte el. A levantei Tisza a Huszti-kaputól Máté- szalka-Debrecen-Mezőtur vonalában haladva Szentes táján érte el az Ős-Dunát,mely akkor még a Balaton felől érkezett az Alföldre, Szentes felé kanyarodott, majd a mai Vaskapunál lévő tengerszorost antece- denciával mélyítve a Pontuszi-tenger felé tartott. A Tiszával és mellékfolyóival kapcsolatban az irodalom pliocén, sőt szarmata teraszokat is emlit. Kétségtelen, hogy már a miocén végén is volt a Tisza legfelső szakaszán folyóvizi tevékenység, de az is kétségtelen, hogy a pliocénkori tönkösödés olyan mértékű volt, hogy ha lettek volna is szarmata teraszok a Tisza vízgyűjtőjében (Bulla B, 1940, p. 295), azoknak nyomtalanul el kellett volna, hogy tűnjenek. Pliocén teraszok is legfeljebb a pliocén legvégéről maradhattak fenn. A Maros völgyében pl. vannak olyan 180-190 m relativ magasságú kavicsos teraszok, melyekben fel- sőpliocén faunát találtak. Mihailescu, V. (1966) és Kozsevnyikov ,A.V.(1966 , p.132) is emlitést tesz pliocén teraszokról. Kéz A. (1940) is pliocén korinak feltételezi a Tisza és a Tarac V-ös jelzésű teraszait.Ez utóbbiakat csak a teraszok relativ magasságai alapján tekintik negyedidőszak előttieknek. Nem célunk, és nem is áll módunkban vita tárgyává tenni e teraszok korát, de a durva görgeteget is tartalmazó folyóvizi üledék, mely e teraszok medencebeli folytatása kell, hogy legyen, Magyarország területén minden kutató szerint kétségtelenül pleisztocén korinak minősül. A Csap- -munkácsi-sikság hasonló üledékeit a szovjet kutatók is pleisztocén elejinek határozták meg (Pjetrovszkaja, 1965, Kozsev- nyikov, A.V. 196 6. p~. 46) . 13.4. A pleisztocén Os-Tisza vándorlásai A pleisztocén nagy részén (kb.2,5-0,5 millió évvel ezelőtt) az éghajlat hasonló volt a pliocén éghajlatához. A Tisza folyó pleisztocén kori hordalékkúpjában csak a günz jeges szakasznak megfelelő (Milánko- vics szerint kb. 620 000 éves) üledékössz- letében jelennek meg a durvább (kavicsos) frakciók. A günz előtti földtörténeti eseményeket azonban sokkal vázlatosabban ismerjük, mint a későbbieket. Ez abból adódik, hogy a mélyfúrásaink, melynek adatait e célra felhasználtuk, vizkutatás céljából mélyültek. A kutak azonban a durvább üledékekből nyerik a bővebb vízhozamukat, melyek rendszerint a günznél fiatalabbak. A pleisztocén günz előtti üledékek - ha egyáltalán előfordulnak - finomabb szemcséjü- ek, és azok inkább a „levantei" és pannóniai
