Mezőgazdasági vízhasznosítás (EJF, Baja, 1998)
1. Dr. Szilárd György: Az öntözéses gazdálkodás története, jelenlegi helyzete
1. Az öntözéses gazdálkodás története, jelenlegi helyzete 1. Az öntözéses gazdálkodás története, jelenlegi helyzete Az öntözéses gazdálkodás első nyomait már a XVI. században megtalálhatjuk, amikor a rizs - déli országrészeinken - meghonosodott. Az Alföld öntözéséről az első nagyobb méretű fejlesztési tervek a múlt század elején készültek. Ez időszak vízimunkái elsősorban az aszály elleni védekezést és a lecsapolásokat szolgálták. írásos és ma is értékelhető feljegyzéseink az 1863-65-ös aszálykárokról és az ezt követő intézkedésekről vannak. Az ekkor kibontakozott vitákban erőteljes igény merült fel az öntözőfőművek létesítésére, amit abban az időben is egyértelműen állami feladatnak tekintettek. Az 1863. évi aszály után, de a rákövetkező minden nagyobb aszály idején is rendszeresen felvetődött az öntözés kérdése. A közérdekű öntözőcsatorna létesítéséről szóló 1900: XXX. te. vitáján mások között Kossuth Ferenc fejtette ki: "csak az állam lehet képes arra, hogy megfelelő lökést adjon az öntözés ügyének, s nagyon fontos a tervszerűség ebben a munkában: ne ötletszerűen történjék az öntözőművek kiépülése, mint ahogyan korábban a vasutaké történt". A két világháború közötti évtizedek sem hoztak érdemleges változást az öntözésben. 1919-1930. között az öntözött terület csupán 1549 hektárral nőtt, a növekedés tehát évente nem érte el átlagosan a 130 hektárt sem. 1935-ben katasztrofális aszály pusztított hazánkban. Az aszály következtében sok ezer parasztcsalád került válságos helyzetbe. Az aszály lendületet adott az öntözéses gazdálkodás fejlesztésének. Ekkor határozták el a Tiszfüredi Öntözőrendszer és a Békésszentandrási Duzzasztómű építését. Az öntözés tervszerű fejlesztését, irányítását az 1937. évi XX. te. által létrehozott Öntözésügyi Hivatal megalakulásától lehet számítani. Ebben az időszakban folytak sikeres rizstermesztési kisérletek, amelyek után megindult az üzemi termesztés. 1943-ban - 3200 hektáron - több mint 33 q/ha-os átlagtermést értek el a rizstermesztő üzemek. 1945. előtt 1939-ben volt a legnagyobb az öntözésre berendezett terület, amikor megközelítette a 14 ezer hektárt. Az öntözésre berendezett területeken túlnyomórészt zöldségnövényeket öntöztek. A zöldségöntözés ebben az időszakban egyet jelentett a kisüzemi termesztéssel. A II. világháború a berendezett öntözőtelepeken is nagy károkat okozott és az ezirányú fejlődést megállította. A háborús károkat szenvedett öntözőtelepeket gyorsan rekonstruálták. 1947-ben az öntözésre berendezett terület elérte a háború előtti nagyságrend 85-90 %-át. 1955-ben már 160 ezer hektár az öntözésre berendezett terület. A legnagyobb vetésterületi részarányt a rizs foglalja el - 50 ezer hektárral. Az öntözési módok közül a felületi öntözés, ezen belül elsősorban az árasztó öntözés dominál. A gyors területi fejlesztéssel párhuzamosan az öntözéses gazdálkodás talajtani, műszaki, agronómiái feltételei nem alakulhattak ki. Ennek következtében - többek között - az öntözőtelepek többsége az Alföld rossz talajadottságú szikes területein helyeződött el. A talajjavítás - legtöbb esetben - nem kapcsolódott az öntözőtelepek építéséhez. A talajvíz - főleg a rizstermesztésre berendezett területeken és azok környékén - károsan megemelkedett. A telepek karbantartása, állagának fenntartása nem történt meg. Az anyagi-technikai ellátottság színvonala sem volt kielégítő. Mindezek nagyrészben a későbbi fejlesztések időszakára is jellemzőek. Az öntözési kapacitások kihasználása ebben az időszakban fokozatosan évről évre csökken 1953. évi 72 %-ról 1959-ben 54 %-ra. Phare Program HU-94.05 3
