Mezőgazdasági vízgazdálkodás 3. Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1967)

Bevezetés. A vízrendezés fejlődése Magyarországon

BEVEZETÉS A vízrendezés fejlődése Magyarországon (A magyar vízügyi létesítményeit fejlődése) Hazánkban a vízrendezés első emlékei még a rómaiak idejéből maradtak fenn. A római birodalom határszéli tartományában, a Du­nántúlt magábanfoglaló Pannóniában számos római erősség, telepü­lés volt, amelyeknek megközelítéséhez utakat, lakóik ellátásához pedig termőterületeket kellett biztosítani. Ennek érdekében kisebb mederszabályozásokat, mocsarak le- csapolását valósították meg. Máig fennmaradt emlék a Kikiri tó kőgátja (Veszprém megye, Várpalotától DNY-ra) az Aquincumba ve­zető ut mellett. Probus császár a III. században több helyen in­dított meg lecsapolási munkákat, a IV. században Galerius csá­szár uralkodása alatt ásták meg elsőizben a Sió, a Kis-Rába, a szombathelyi Gyöngyös és a Principális csatorna medrét. A ró­maiak által teremtett kultúrát azonban nagyrészt megsemmisí­tette a népvándorlás vihara, s igy a honfoglalás idején a Kárpát- medencére a kiterjedt erdőségek, hatalmas árterületek és mocsa­rak voltak jellemzőek. A pásztorkodással, vadászattal, halászattal foglalkozó no­mád nép, a kislétszámú honfoglaló magyarság számára bőven volt olyan terület, amelyet nem kellett a viz ellen védeni. Ennek meg­felelően az első vizépitési munkák - régi okiratok szerint - vizhasznositó jellegűek voltak (halastavak, az azokat tápláló csatornák, vízimalmok). A hatalmas mocsarak megszüntetésére annál kevésbé gondoltak, mivel háborúk idején az ingoványokból kiemel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom