Mezőgazdasági vízgazdálkodás 3. Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1967)

A. Hegy-dombvidéki vízrendezés

túrt később olvad, utóbbi mintegy gátat képez, amely előtt a felgyűlt hóié megáll s a talajba lassan beszivárog.

A területrendezés, amely szóhasználattal a korábbi szakirodalomban találkozhatunk, tulajdonképpen megfelel a vizgyü.ltőren- dezés fogalmának, vagyis röviden: valamely nagyobb területegység (pl. vizgyüjtő) egész mező- és erdőgazdaságának a talajvédelem követelményeivel való összehangolása, a feldolgozás mélységét tekintve az irányterv szintjén.

A talajvédelem műszaki előkészítést kivánó létesítményei közül a leggyakrabban előfordulók az alábbiak:

a) sáncolás,

b) gyepes vizvezetők,

c) teraszok,

d) övárkok,

e) vizmosáskötö gátak, surrantók.

a) A sáncolás a teraszozás mellett a talajvédelem legősibb formája. A sánc a terep olyan jellegű hullámositása, amely vízvisszatartásra, vagy vízelvezetésre alkalmas és az eredeti terephez éles átmenet nélkül csatlakozik. Szerepe kettős, egyrészt megszakítja a felületi vizelfolyást (csökkenti az elsodró erőt), másrészt az összegyűjtött viz beszivárogtatásával növeli a talaj vízkészletét (csökkenti a lefolyás mértékét).

A sánccal kapcsolatos fontosabb meghatározások, amelyek az l.sz. ábra alapján könnyen érthetők, az alábbiak:'1''

^•MNOSZ 6314-53 sz.szabvány. Termőtalajsáncolás.- 19 -