Mészáros Vince: Széchenyi István és a vízgazdálkodás (VÍZDOK, Budapest, 1974)
Széchenyi fellépése
SZÉCHENYI FELLÉPÉSE Harminchárom éves, amikor 1825. október 12-én robbanásszerűen lépett a közéletbe. Először jelent meg országgyűlésen és a főrendi táblán, ahol addig latinul, németül folyt a tárgyalás, magyarul szólalt fel. Néhány hét múlva, november 3-án — amikor a kerületi táblán Felsőbükki Nagy Pál a nemzeti szellem ápolására hivatott főrendűek közönyösségét veti fel, — újból felszólalt magyarul: „Szemrehányásokat hallok itt nagyjainkra; én nem számítom magamat ezek számába, csak a vagyonosabbak közé; hogy hazám iránti ragaszkodásom bebizonyítsam, felajánlom itt nyilvánosan vagyonom egy évi jövedelmét a nemzeti szellem felvirágzására .. Ezzel a gesztussal — az addig alig ismert huszárkapitány — egyik napról a másikra, közismert példamutató hazafi, számottevő közéleti tényező lett. December 8-án kihallgatáson volt Metternich államkancellárnál, aki „atyailag” figyelmeztette: „Az ön álláspontja téves ...” ... „Szomorú vége lesz önnek.” ... „Vonuljon ön vissza!” ... „Számíthat rám”. Széchenyi válasza: „Én jót akarok . . . végemmel nem gondolok.”2 Kitartott szándéka mellett, és meg nem tánto7